Értékelés | Megmenteni annyi embert, amennyit csak lehet
"Ha egyszer beleszerettél a könyvekbe, a jelenlétükben bárhol otthon érezheted magad, még ott is, ahová nem kellene tartoznod."
A regény:
Pro-infó:
Az értékelés a Prológus - Könyvek a strandra projektre készült. Simán olvasnám a strandon ezt a kötetet, hogy a holokauszt szörnyűségeit ellensúlyozza a nyüzsgő strand világa és a remény. A könyvet köszönöm a csapatunknak és a kiadónak!
Élménybeszámoló:
A történet szerint, avagy a fülszöveg:
Eva Traube Abrams, egy fél lábbal már nyugdíjban lévő floridai könyvtáros épp könyveket rak a helyükre, amikor a szeme megakad egy fényképen a New York Timesban. Ledermed; egy olyan könyv szerepel a képen, amit több mint hatvan éve nem látott. Egy olyan könyv, amelyben ráismer az Elveszett nevek könyvére.
A hozzá tartozó cikk arról szól, hogy a nácik Európa szerte kifosztották a könyvtárakat a II. világháború idején – erre Eva is jól emlékszik – és a kutatásról, hogy a köteteket visszajuttassák azokhoz, akiktől réges-rég elvették azokat. A képen szereplő könyv – egy 18. századi vallásos szöveg, amiről azt hitték, hogy elvitték Franciaországból a háború idején – az egyik legérdekesebb eset. Most a berlini Zentral- und Landesbibliothekben található, és tartalmaz valamiféle kódot, de a kutatók nem tudják, honnan került oda, sem azt, hogy mit jelent. Csak Eva tudja a választ, de vajon van ereje visszatérni a régi emlékekhez?
1942-ben, még egyetemistaként, Eva kénytelen volt elmenekülni Párizsból és a Szabad zóna egyik hegyi kisvárosában menedéket találni, ahol elkezd személyi okmányokat hamisítani zsidó gyerekek számára, akik a semleges Svájcba menekülnek. De az emberek eltörlésének ára van, és a titokzatos, jóképű hamisítóval, Rémyvel együtt Eva úgy dönt, hogy ki kell találnia, hogyan őrizze meg azoknak a gyerekeknek a valódi nevét, akik túl kicsik ahhoz, hogy emlékezzenek rá, kicsodák is valójában. Az Elveszett nevek könyvében vezetett feljegyzéseik még fontosabbá válnak, amikor az ellenálló-sejtet, amelynek dolgoznak, elárulják, és Rémynek nyoma veszik.
Régen nagy rajongója voltam a II.világháborúval foglalkozó irodalomnak, manapság már évente kb egy kerül a kezembe. Mostanában jobban értékelem a komfortos olvasmányokat, mint a felkavaróakat, de néha vágyam támad elmerülni egy-egy komolyabb témában, így történt az Elveszett nevek könyvével is. Általában a fülszöveg és a borító kombója szokta eldönteni nálam az olvasás tényét, hogy az igen vagy a nem felé mozduljon a mérleg, de most inkább a cím és fülszöveg kettőse segített ebben. Olyan különleges hangzása van az Elveszett nevek könyvének és ahogy elolvastam a rövid ismertetőt, feltámadt a kíváncsiságom: könyvek és titkos kód! Eva vajon honnan tudja ezt és mi is pontosan a rejtjelezés értelme? Így azonnal elkezdtem, amint megkaptam és nagyon örülök neki, hogy ezt tettem!
Eva fél lábbal a nyugdíjban éli mindennapjait egy könyvtárban dolgozva, amikor a médiában meglát egy fényképet egy olyan könyvről, ami valaha, még a II.világháború idején sokat jelentett neki. A vallásos szövegben kódok szerepelnek, amelyeknek jelentését már csak ő ismeri. A németek a nagy háború alatt kifosztották a könyvtárakat és most ezeket a köteteket szeretnék visszaszolgáltatni a jogos tulajdonosoknak a jelenben. Mivel Eva eddig az időpontig eltemette franciaországi múltját, úgy érzi eleget rejtőzött, ezért elindul a műért és kénytelen lesz szembenéznie az emlékeivel is. A regény két idősíkkal rendelkezik. Első körben 2005-ben találkozunk Evával, aki már nyugdíj közelében áll, a környezet nem néz ki sokat belőle és teljesen eltemette a fájdalmas múltját. Váratlan módon meglátja az Elveszett nevek könyvét és miközben elindul Berlinbe érte, megismerhetjük mi történt a II.világháború alatt vele és a családjával. A kötetbeli jelenben E/1-es elbeszéléssel találkozunk, míg a múlt E/3 és ennek a magyarázatára több teóriám akad, de egyet mutatnék meg: érzelmi lehatárolás történik. Annyira fájdalmas Evának a múlt, hogy elvonatkoztat tőle. Egyébként az a jelen lehetne egy kicsit bővebb is, túl rövid az átvezetés egy-egy múltbeli elbeszélés között.
"Az élet ösvénye akkor a legsötétebb, amikor úgy döntünk, hogy egyedül sétálunk rajta."
Az Elveszett nevek könyvénél sokkal borúsabb és nehezebb hangulatra (vagy mikroklímára) számítottam, mint amit kaptam. Félreértés ne essék, bőven akadnak benne nehezebb jelenetek, amik kissé megviselik az olvasókat, mert mégiscsak a holokauszt a téma, de Evát követhetjük, aki egy cselekvőképes fiatal, ez pedig egy fontos pont. A regény nem érződik túlságosan nehéznek és pontosan emiatt, plusz mert nem a harcok vagy a táborok állnak a középpontban, azok inkább olyanok, mint a közeledő viharfelhők. Sokat gondolkodtam azon, hogy miért könnyebb, mint a többi hasonló kötet és rájöttem, hogy azért, mert végig ott a remény, hogy a szereplőink túlélik és valahogyan jóra fordul minden. Nem akar lesokkolni minket a szerző, hanem a bizakodást kívánja bennünk erősíteni és azt, hogy minden helyzetben cselekednünk kell, bármennyire nehéz. Eva ügyes, erre pedig az ellenállás tagjai felfigyelnek és a hamisítók oldalán köt ki, hogy minél több embernek adjon új személyazonosságot és ezáltal új életet. Embereket ment meg a biztos haláltól, táboroktól és ennél szebb téma nem is lehetne az irodalomban. Azt viszont nem tudom tagadni, hogy a történet érzelmes, egyszer-kétszer összeszorult a torkom, vagy akkor is iszonyúan feszengtem, amikor a karakter arról elmélkedett, hogy a szomszédjai egy kis haszonért boldogan dobnák oda őket a farkasoknak, vagy az is jól átjön, hogy mennyire nehéz a bizalom ilyen időkben. Külön fontos kérdésként jelenik meg az identitás eltörlése is, ami Evának szintén fejfájást okoz: a nácik eltörlik, az kétségtelen, de a hamisítással ő is asszisztál hozzá? Hogyan lehetne megőrizni a gyerekek neveit, hogy ha az a lista a németek kezébe kerül se jöjjenek rá, hogy mit tartanak? A szerző egyébként ilyen kis kérdéseket tesz fel, a választ pedig nyitott kérdésként az olvasó képzeletére bízza. Szóval többnyire bizakodó a hangnem, néha pedig szomorú, vagy önhibáztató.
Nagyon tetszik benne az az üzenet, hogy akármilyen nehéz a helyzet, olyan érzelmeknek és tulajdonságoknak helye van ebben a borzalomban, mint az empátia, a segítőkészség, a barátság, bátorság, vagy akár a szerelem. A regényben megjelenik egy halvány vonzalmi szál, ami kicsit tiltott kategória is papíron, de nagyon aranyos része ez a kötetnek. Bennem ezt a fentebbi gondolatot erősíti a szeretet strapabíróságáról és a reményt adja, hogy bármilyen rossz a helyzet, ez az érzelem nem tűnik el. Sokat gondolkodtam még azon is, hogy mennyi olyan ember lehetett a holokauszt idején, akik segítettek a menekülőknek, de eltűntek a történelem süllyesztőjében. Senki sem emlékszik rájuk és arra, hogy mennyi lelket megmentettek a táboroktól, így a mű pedig a névtelen hősök előtt is tiszteleg. Ezek mellett az Elveszett nevek könyve arra szintén fordít figyelmet, hogy elgondolkodjon a nemzetek gonoszságán, gondolok itt arra, hogy Eva a saját bőrén tapasztalja meg, hogy nem minden német gonosz és nem minden francia jó - nem lehet egy teljes nemzetet elítélni, mindenkit csak a saját tettei vagy meg nem történt cselekedetei alapján.
Nem működne mindez a fenti a gyakorlatban, ha nem kapnánk egy kompetens főhősnőt, akinek vág az esze, bátor és lelkiismeretes, na meg szerény, ami nemcsak a régmúltban, hanem a jelenben is megnyilvánul! A főszereplő sok megpróbáltatáson megy keresztül és végig önmaga marad, eléggé szerethetőre sikeredett és ezért az olvasó folyamatosan drukkol a boldogságáért, ahogy nálam is történt. A körülötte lévő szereplők szintén képesek érzelmet kiváltani, ott van például a játékos és jóképű Rémy, aki kicsit szintén lágyítja a cselekményt, vagy találkozunk az anyával, aki a tüskéibe kapaszkodik, félelmében, hiszen túl sokat veszít és nem akar többet. Esetleg még előkerül a régi barát is, aki megpróbál olyan elbájoló lenni, amennyire csak lehet, vagy az atya, aki a népéért aggódva igyekszik megmenteni a legtöbb lelket. Szóval rengeteg típus kerül elő, egyik személyisége szerethetőbb, mint a másik, de a legkönnyebb a főhőshöz kötődni.
A vége pedig túl gyorsan lezajlik, örültem volna egy kicsit hosszabb lezárásnak.
Összességében ez egy regény a bátorságról és az emberségről, ami inkább arra koncentrál, hogy megmutassa, bármilyen nehéz a helyzet, nekünk kell cselekedni. Tehát ajánlom mindenkinek, aki kíváncsi a II. világháborúban dolgozó hamisítók munkájára és olvasna egy olyan művet, ahol egy okos főszereplő próbál túljárni a németek eszén és megmenteni annyi embert, amennyit csak tud az új iratokkal.
5 / 4.5 pont, tehát
nagyon tetszett.
A pontozás alakulása: 3 pontról indul, -0.5 az elkapkodott jelen és a súlypontok elmozdulása a végén, +2 az üzenet, a lelkesedés miatt és mert újraolvasnám.
0 komment