Értékelés: Ezerszer Júlia
"Hát valahogy tényleg kibékültek minden civódás után. Jobbára csókokkal. S hogy annyira akarta Sándor, Júlia csak belekezdett a naplójába. Vagy legalábbis bele akart kezdeni. Ám az írás olyan, mint a hajnali pára, mely a nap hevétől égre száll, hogy éltető esőként hulljon vissza a földre. Netán tomboló viharként, üdítő záporként, saját fajtája szerint. Ám a harmathullás is az égből adatik, ember azt nem irányíthatja. Júliában is nehezen születtek meg az első szavak."
Élménybeszámoló:
A történet szerint, avagy a fülszöveg:
Szendrey Júlia alakja Petőfi özvegyeként él emlékezetünkben, aki eldobta az özvegyi fátylat, és hűtlenül más asszonya lett. Pedig jóval több volt, mint feleség.
A korabeli dokumentumokra épülő életrajzi regény egy szenvedélyes, merész és különleges nő életét meséli el Petőfivel való megismerkedésétől a Horvát Árpáddal kötött második házasságán át haláláig, az életutat, amelynek során a forradalom szimbólumából, a nemzet özvegyéből megvetéssel sújtott, megtört asszony lett.
Miklya Luzsányi Mónika pedagógus, író, szerkesztő, több életrajzi regény szerzője. Az Időutazó-sorozatban megjelent Mohács özvegye című könyve Mária királyné életét dolgozza fel.
Részlet a könyvből:
„Minden ízében más volt ez az esküvő, mint amiről kislányként álmodozott, mégis úgy érezte, az örömét nem tudja elvenni semmi. Sándor felesége lesz, az ő asszonya. Élete legboldogabb napja előtt áll, hát miért ne örülhetne?
De akármennyire örült, a viharfelhők már ott gyülekeztek az égen. Az ég elborult, és elborult Júlia kedve is, amikor a kápolnában szembesült vele, hogy az apja még csak meg se jelenik a ceremónián. A kápolna fölött, a dolgozószobában hallották döngő lépteit. Ám elég volt csak ránéznie Sándorra, már a mennyországban érezte magát, Isten engem úgy segéljen, Boldog Asszony, minden szentek, hogy e tisztes fiszemélyt szeretem, szeretvén hozzámegyek házastársul, Istennek rendelése szerint, én őtet el nem hagyom, hótomiglan, hótáiglan, semminémű nyavalyában, Isten engem úgy segéljen.
A stóla összekötötte a kezeiket, a házasság az életüket, immár örökre.
Az esküvő után a kocsi a kapubolt alatt várta őket. Alig néhány ládát pakoltak fel rá a ruháival. Ennyi minden hozománya. Az apja már ott állt a kocsinál. A karjában a lendület, hogy megölelje a lányát. De képtelen volt megmozdulni.
Júlia is várt, aztán csak annyit mondott:
– Isten áldja, édesatyám.
Szendrey nem válaszolt. Nem tudott. A torkát szorongatta valami. Petőfi lépett oda hozzá. Az öreg tudta, hogy most kibékülhetnének. Ha kezet adna… Ha megölelné… De nem tudta megtenni. Úgy érezte, ez a fekete férfi erőszakkal ragadja el, és a halálba sodorja a lányát. Sándor egy percig várt. Aztán felkapta a fejét, és ahogy szokott, gúnyosan felnevetett. Aztán fellépett a kocsira.
– Indulj! – adta ki a parancsot. – Meg se állj Koltóig!
A kocsis a lovak közé csapott, ám alig is ért ki a szatmári útra, leszakadt az ég. Dörgött, villámlott és úgy esett, mintha dézsából öntenék.
– No, ez is jól kezdődik! – fortyant fel a kocsiban Petőfi. – Viharos utazásunk lesz.
– Mit vártál? – nevetett Júlia. – Viharos volt a jegyességünk, viharos lesz a nászutunk is – és szájon csókolta a Sándort. Most már tehette, hiszen a hites felesége volt.”
Szendrey Júlia alakja méltatlanul kezelt az irodalomban, ezért is akartam annyira olvasni a feloldozást a személyéről. Viszont, amit kaptam... arra álmomban sem gondoltam volna! Nehéz a társadalmi nyomásnak és ítélkezésnek ellenállni... és elviselni azt.
A regény két részből áll. Az első a Petőfivel kapcsolatos egység, a másik pedig Horvát Árpáddal foglalkozik. A kapocs pedig Júlia, akinek életét ez a két férfi határozta meg. Júlia a regény elején egy alapvetően jómódú családból származó hölgy, aki beleszeret a nemzet lobbanékony költőjébe és az édesapja heves ellenérzése ellenére hozzá is megy. Majd egy röpke idő elteltével beüt a forradalom, amiben Petőfi igyekszik maximális erőbedobással részt venni.
"Szerelmemért föláldozom Az életet, Szabadságért föláldozom Szerelmemet."
Az első résznél nagyon figyeltem bizonyos momentumokra: az adott társaság hogyan veszi Júlia rangon aluli házasságát és egyáltalán az intelligens és markáns személyét. A már meglévő ismereteim tükrében szívszorító sorokat olvashattam Júlia reményeiről, viszont élettel töltötte meg a történelmi tudásom, kiegészítette azt. Kevés szó esik a hétköznapi életről a nagy események közepén, hiszen a forradalmi pillanatokról nagyon sokat tudunk, de Júlia szemszöge kiegészíti azokat azokkal az információkkal, amik valahogy sosem kerülnek előtérbe. Úgyhogy száz szónak is egy a vége, az első rész a reménykedés, a szerelem egysége, ami egészen az első találkozásuktól kezdve követi őket egészen addig a bizonyos forradalmi napig, kulcsmomentumokat mutatva a mindennapjaikból. Nem egyszerű az életük, de mégis boldog, Petőfi ott van Júliának és fordítva is igaz ez. Szenvedélyes a szerelmük (mint Petőfi versei) és a jellemükhöz ez nagyon is igazodik, nem kapunk fekete vagy fehér képet róluk, bizony Petőfi nehéz személyiségét is ábrázolja, ami néha túl sok és a megbocsátás igazolja Júlia szerelmét.
Ezzel szemben a második rész... hát ilyen tónusváltást is ritkán élek meg, de akkorát csapott fejbe, hogy még most is keresem az irányt. Ez a rész Horvát Árpádé és itt már a kor által jónak tartott házasság érkezik, ami a korábban jellemzett szerelmi kötés totális ellentéte. Ez a rész komorabb, sokkal sokkal súlyosabb, érkezik témaként a gyász, a családon belüli erőszak, a társadalmi nyomás és kiközösítés, a forradalom hátrahagyottainak fájdalma, elvesztett reputáció és az, hogy milyen könnyen válik kiszolgáltatottá egy ember, aki csak a szerettét szeretné rendesen meggyászolni. Ezekre jön még Árpád jelleme is, aki kezdetben egy szánnivaló, gyáva alak, később pedig gyűlöltté válik, aki testi hiányosságai okán hatalomra éhezik. Ő az, aki a múzsát is csak lerántaná a porba, behódolásra kényszeríteni.
"- Tudod, mikor fogadtam ezt meg?
Júlia a fejét rázta.
- Amikor apám Aszódon bezáratott az iskola igazgatójával, hogy meg ne szökjek a színészekkel. Még tán bajuszom sem pelyhedzett, de éktelen harag fogott el. Nem azért, mert annyira vágytam a színészéletet. Hanem mert a szabadságomban korlátoztak. Akkora indulat fogott el, hogy megfogadtam magamban, mindig a szabadságért fogok küzdeni. Nemcsak a sajátomért, hanem a nemzetemért is. És ez eskü most is olyan szent előttem, amilyen volt az első pillanatban. Verjen meg engem a hatalmas Isten, verjen meg még a másvilágon is, ha valaha ez esküt elfelejtem! Szeretem, hőn szeretem, imádom gyalázatában is nemzetemet!"
A regény stílusa régies, a narrátori hang teljesen társul az eseményekhez. Olvastatja magát, alig tudtam letenni, a régiessége mellett nagyon könnyednek hat ahhoz képest, hogy tele, már nem használt szavakkal. Ez Miklya Luzsányi Mónika érdeme és emiatt olvasnám el az Időutazó kiadói sorozat többi kötetét is. A stílus mellett erőssége még az alaposság, amit hivatkozásokban (majdnem 700), idézetekben lehet észrevenni, a sorokat pedig ügyesen töltötte fel érzelmekkel. A fejezetek végén idézetek találhatóak különféle dokumentumokból, amik az adott karakter saját szavaival támasztják alá a leírtakat és mutatják többek között az igényes kutatómunkát.
Júliáról pedig csak annyi, hogy megérdemli, hogy minél többen megismerjék az életét és elmeséljék a történetét!
"Szendrey Júlia halálos ágyán írt levelei csak 1925-ben kerültek nyilvánosságra. Addig senkinek sem volt tudomása arról, hogy Júlia milyen kényszerek között dobta el az özvegyi fátylat, és hogy milyen abúzusnak volt kitéve Horvát Árpád feleségeként. A köztudatban a csalárd, férjeit elhagyó nő képe csontosult meg, tévesen."
Tehát összességében egy nagyon jó történelmi regényről van szó, rengeteg kutatómunkával, olvasmányos stílussal és izgalmas történetszállal, ahol a főhősünk megtapasztalja milyen a mennyből a pokolba hullani. Erős leírás, tele érzelmekkel és végre Júlia is megkapja azt a figyelmet, amit már régen megérdemelt volna! Még több ilyen művet!
Az idei legek között landolt! Nagyon tetszett!
5 / 5
Cím: Ezerszer Júlia
0 komment