"A macimézes flakonoknak nem voltak nagy vágyaik. Csupán egy kis törődést, figyelmet szerettek volna, mint mindenki. Találni egy megértő társat vagy egy befogadó családot. Ilyenkor persze fogalmuk sem volt még, miből áll az élet. Csak sejtették, hogy ha mind ugyanonnan indulnak is, bármerre ragadhatja őket a sorsuk. Így várakoztak mindannyian, mint töltények egy fegyver tárában, kilövésre készen."
"A hiány, a szeretethiány olyan erős szomjúság, hogy bármit magába szív, mint egy kábítószerfüggő, aki nem nézi az anyag minőségét, amihez hozzájut, és azzal a bizonyossággal adja be magának a halálos adagot, hogy jót tesz magával. Megkönnyebbülten, hálásan és megbékélten."
"Ugyanakkor elég nagy vagyok már ahhoz, hogy megérezzem, milyen félrevezető, csalóka a helyzet, és ahhoz is, hogy megértsem: számtalan hűségesküje, a fogadkozása, hogy a legcsodálatosabb emlékeket hagyja maga után, mind egy-egy újabb hazugság az életművének és a vágyainak szolgálatában. Azt veszem észre, hogy lassan meggyűlöltem, amiért bebörtönöz engem ebbe a folyamatosan íródó fikcióba, egyik könyvbe a másik után, amelyekben mindig a szebbik szerepet adja magának, hogy berekeszt egy fantazmába az egójával, és ezt a fantazmát hamarosan kiteszi a nyilvános térbe is. Nem tudom többé elviselni, hogy vallást csinál a képmutatásból és a hazugságból, az írói mesterségéből pedig alibit, amellyel a függőségét igazolja. Többé már nem ülök fel a játékának."
vasárnap, április 10, 2022
No komment