Értékelés: Medusza pillantása
"- Akkor miért akarod megóvni őket?
- Mert megtehetem."
Élménybeszámoló:
Az értékelés a Prológus a világ körül projekre készült.
A történet szerint, avagy a fülszöveg:
Az istenek nemzetségének egyetlen halandó tagja, Medusza a legfiatalabb a gorgók közül. A nővéreivel ellentétben ő megtapasztalja az idő múlását, a változást, a gyengeséget és a sebezhetőséget. Halandó élete olyan sürgető érzéssel tölti el, amelyet a családja soha nem fog megismerni.
Amikor Poszeidón megbecsteleníti őt Athéné templomában, az istennő égtelen haragra gerjed a szentély megsértése miatt, és a fiatal nőn áll bosszút a tengeristen tettéért. Medusza hajkoronáját tekergő kígyók váltják fel, és egyetlen pillantása bármely élőlényt kővé változtat, ezért magányra és önkéntes vakságra kárhoztatja magát. Mindeközben Perszeusz elindul egy végzetes küldetésre, hogy mindenen és mindenkin átgázolva elhozza az elátkozott gorgó fejét…
A Women’s Prize for Fiction 2023 hosszú listájáról az Ezer hajó, a Kirké és a Klütaimnésztra rajongóinak
„Gyönyörű és megindító.” – Neil Gaiman
„Haynes mestere a szakmájának. Sikerül életet lehelnie a legősibb történeteinkbe.” – Telegraph
„Egyszerre metszően modern, mégis tele van régi bölcsességgel. A Medusza pillantása briliáns és lebilincselően olvasmányos kötet.” – The Guardian
„Egy jól ismert mítosz lendületes újramesélése, amely arra ösztönzi az olvasót, hogy elgondolkodjon, hogyan tükrözik a legendák a társadalom hiedelmeit, és hogyan alakítják mindezeket az elbeszélők.” – Washington Post
„Haynes Medusza mítoszát az áldozatok megszégyenítésének történetévé alakítja át ebben az éles hangú újragondolásban. […] Remekül érzékelteti Medusza sürgető létét halandó nőként a bosszúálló istenek között.” – Publishers Weekly
Nagyon szeretem a mitológiai elbeszéléseket, talán túlságosan is, ezért igyekszem mindenféle történetbe belekóstolni, hogy élvezzem azt, amit már Gaiman szintén kifejtett az Északi mitológia kapcsán: a mítoszok élnek és folyamatosan változnak az egymásnak elmesélt verziókon keresztül. Hiszen egy nézőpont sokszor nem elég, az igazságnak több oldala létezik és mint itt is látni, van miről társalogni. Medusza legendája pontosan ilyen. Többféle értelmezését láttam már, ezért nagyon kíváncsi voltam a szerző melyiket és hogyan kapja elő, de amit kaptam, arra álmomban sem gondoltam volna.
"Az első szobor véletlenül keletkezett."
A borítót tekintve a fekete, zöld és arany számomra az antikvitást idézik, az egész kép pedig a modernizált vázaművészetet juttatja az eszembe. Középpontban a Gorgó fejével, ami az egész regény mindene is, körülötte pedig a többi isten az ő jellegzetes szimbólumaikkal teszik tiszteletüket. Tökéletes a kép ehhez a történethez és a mitológiai szerelmeseit egyből irányba is állítja: sugallja az érzetet, hogy ezt bizony el kell olvasni.
Az eleje kicsit kusza a nevek és a forma miatt, ám ez elég szépen tisztul, ahogy egyre többen köszönnek vissza a lapokon. Azért azt meghagyom, hogy általában hajlamos vagyok elveszni a nevék tengerében, itt az ADHD-s agyam szörnyen megdolgoztatta a ki-kicsoda kérdéskör, főleg, hogy a kezdeti névsorban nem mindenki szerepel. A sztori elején! Aztán egyre jobban behúzott a történet és elkezdtem érzelmileg is bevonódni. Meduszát egyből megszerettem a hozzáállása miatt, a Gorgót a cinikussága és a feltett kérdései miatt vártam nagyon és sajnos el kellett viselnem, hogy Athéné fényét megcincálja a szerző (ő a kedvencem a mítoszokból, egyébként). Perszeusz meg... maradjunk annyiban ő járt a legrosszabbul a hírnevét tekintve.
"Most, hogy mondod, már akkor úgy nézett ki, mint aki képes elindulni egy gorgó fejéért anélkül, hogy tudná mi az."
Imádom a kifordított nézőpontokat és ezt a Medusza pillantása nagyon jól adja. Több szemszögben meséli el az unalomig ismert sztorit: Perszeusz megy és legyőzi a rettegett szörnyet. Eddig oké minden, viszont Haynes csavar ezen, mert behoz különféle hangokat és eljátszik azzal a gondolattal, hogy rendben van, legyen Perszeusz a saját történetének hőse, de mi van Meduszával? Az ő családjával? A levágott fejével? Különféle nézőpontokat kapunk és nem mindig egyértelmű, hogy merre tartunk, de ezért kapjuk széles skálán az élményt és ezzel erősít rá a minden mindennel összefügg elvre. Meduszáé a fő szál, de az övé csavarosan jelenik meg.
Az istenek itt emberi vonásokkal bírnak és ugyanilyen problémákat kapnak meg. Az extra itt annyi, hogy nemcsak egy személy kapja az adott témát, hanem többen és megnézhetjük, hogy ki hogyan reagál rá. Ilyen például a megcsalás kérdése, vagy az erőszak. Erőteljes a női hangvétel és szemszög, ezek okán sokféle női szerepet láthatunk: felszarvazott feleség, anya, erőszak áldozata, karrierista nő, feleség, fiait sirató anya. Sőt ahogyan Perszeusz balfékségét láthatjuk (és vele szemben a Gorgó cinizmusát), az is felmerül bennem, hogy ez egy fricska lehet a híres eposzok felé, ahol a férfi hősnek kell legyőznie a szörnyet. Itt még az is megkérdőjeleződik kicsoda a szörny valójában. Erősen kapjuk az erőszak után jövő áldozathibáztatást és a visszaéléseket is sőt egyes esetekben leképezi a társadalmunk bizonyos kommunikációs mintáit is.
"Elnézve a hiúságát és a kicsinyességét, Medusza azon tűnődött magában, mégis miért imádnak a halandók ilyen isteneket."
A fentebbiek mellett bosszútörténetről is szó esik benne. Tetszik, hogy ennyire kusza ez a regény, tökéletesen visszaadja az istenek össze-vissza életeit. A létezéseik íve is teljesen eltér akár Perszeuszt akár bármelyik istenét nézzük. Perszeusznak van célja, küldetése, tehát van értelme az útjának valamilyen mércével nézve (a sajátjában teljesen megérthető, ő ezt hősiesnek veszi), míg az istenek ideje végtelen, nincs semmilyen értelme a létüknek, csak vannak. Időtlenek, egyhangú az életük és ezért viszálykodnak. Nagyon érdekes a kontraszt az istenek léte és más lényeké között, akik azért küzdenek, hogy egyáltalán életben maradjanak.
"- Mindentudó vagyok - jelentte ki Zeusz. - Semmit sem szoktam elfelejteni.
- Csak éppen az imént a saját fiad nevét."
A leginkább azzal tudnám jellemezni a könyv szerkezetét, hogy lélektöredékeket láthatunk egyes szereplőktől, amiket kiegészít Perszeusz utazása.
A karakterek közül a kedvencem egyértelműen a cinikus gorgófej, akinek igazságai kettéhasítják a másik oldal minden motivációját, mutatva, hogy az erőszaknak nem lehet racionális magyarázata. Perszeusz az ellen annyira szerencsétlennek lett bemutatva, hogy az már nekem fájt. Minden tettét aláássa egy-egy cinikus mondat, vagy monológ, szerencsétlent nem lehet komolyan venni (ezért gondoltam a paródia jellegre). Ráadásul az isteni segítségben sincs sok köszönet, ami a "ha muszáj, segítek, de egyébként oldd már meg egyedül" skálán mozog sokszor. Ráadásul az egész küldetésdin keresztül Haynes racionális, hogyan, miként? kérdéseket tesz fel, odaszúrva az eposzoknak még egyet. Nagy szavak, nagy szavak, na de a megvalósítás az álmodozás melyik fokán helyezkedik el? Mondtam már, hogy imádtam ezt a regényben?
A két ellenpólus teljesen eltér egymástól jobban ráerősítve a "ki a szörny?" kérdésre, Medusza inkább feláldozza a látást, hogy ne legyen senkinek baja, Perszeusznak pedig csak akkor nagy az arca a harcban, ha valaki mögé elbújhat. A szörnység több fogalmát kapjuk meg a történet folyamán: hatalom által megittasult gonosztetteket, a szörnyszerű kinézetet, akit nem értenek meg (akit annak látnak), a jó bukását és a jótettnek álcázott agressziót. Ám mégis... ennek a témának az igazi robbanása inkább a történet végén következik el.
"Ki vagy te, hogy megmondd, ki méltó a szeretetre? [...] És hogy megmondd, ki számít szörnyetegnek?" "Kedvem támadt azzá a szörnyeteggé válni, akit ő képzelt el magának."
Úgyhogy összességében egy nekem nagyon tetsző regényről van szó, ami azért nem kap 5 csillagot, mert későn talált el a szívemhez a történet (amikor igen, akkor viszont nagyon). Nagyon tetszett a szörnység kérdéskörének kifejtése, Medusza szála, a gorgó cinizmusa és hogy végül minden összeáll a megfelelő formában. Szóval, ha szereted a mitológiát, akkor kapd elő, de légy türelmes vele, ki fogja bontani a szirmait idővel!
Ajánlom! Nagyon tetszett!
0 komment