Értékelés: Drake-birtok
"Egy kicsit olyan írni, mint az apátságot igazgatni. Sok dologgal kell foglalkozni egyszerre, amik közül vannak olyanok, melyeket azonnal meg kell csinálni, vannak azonban kevésbé sürgősek, és néhány, amikről úgy véli az ember, hogy hanyagolhatja egy időre, míg egyszer csak rá nem jön, hogy egyáltalán nem kellett volna mellőznie azokat. Így a tennivalók egyre csak gyarapodnak, mert az ember nem fordít rájuk figyelmet a megfelelő időben. Egyes esetekben az ember ok nélkül aggódik olyan dolgok miatt, amikről kiderül, hogy sokkal könnyebb megoldani azokat, mint hitte volna. Időnként pedig akad olyan teendő, amit szívesen végez az ember, és ami értelmet ad az összes többinek is."
Élménybeszámoló:
Edith Worms új életet kezd Ormdale rejtett völgyében mint frissen kinevezett sárkányőr. Arra számít, hogy az első párzási szezon mérges harapásokkal, túlfűtött sárkánykígyókkal és számos mágikus bonyodalommal jár majd.
A valódi problémákat azonban nem a sárkányok jelentik.
Edith nemsokára kénytelen lesz szembenézni több, egyre kuszábbá váló rejtéllyel: egy sárkányvadász ólálkodik a birtok melléképületeiben, egy régi családi botrány kerül napvilágra az apátság falai közt, és valahogy még az is megtörténik, hogy elkezd vonzódni a zavarba ejtően jóképű szomszédjához.
Ráadásul mellette áll ezúttal mentora, a bűbájos és titokzatos Helena Drake – a híres Drake Hall úrnője. Aki talán szintén nem az, akinek látszik.
A Drake-birtok, az Ormdale titkai sorozat második kötete még mélyebbre vezet Yorkshire gótikus sárkányvilágába, és azoknak a családoknak a titkai közé, akik nemcsak őrzik e lényeket, de talán többet rejtenek, mint bárki sejtené.
Számomra nem sok idő telt el az első rész óta (egy nap talán) az órám szerint, ám a lapokon ez teljesen máshogy történt, hiszen az első kötet eseményei után egy kicsivel később vesszük fel a fonalat. Helena Drake pártfogásába veszi Edith hősnőnket, aki szeretne minél többet megtudni a sárkányokról, hiszen lassan itt az ideje a tömeges felbukkanásuknak. Nagyjából minden folytatódik tovább, ahogyan elindult az első részben, egy rejtélyes üzenettel, egy makacs barátnővel, sok-sok rejtéllyel és főszerepben a főhősünkkel, aki úgy néz ki, megtalálta önmagát ebben a mitikus lényekkel teli területen.
A szerző a cozy fantasy vonalat továbbra is szépen hozza és a megnyugtató érzés szintén marad, valahogyan olyan andalító ez a történet, de nem a rossz értelmében, hiszen nagyon szerettem elmerülni benne. Lehet fel kellene írni a cozy fantasyt gyógyszerként, stresszesebb napokra. Ezek után nem meglepő ha azt írom, hogy ezt a részt is szerettem, sőt talán kicsit jobban is, mint az elsőt. Sőt, a nosztalgikus felelevenítések sem állnak messze ettől a kötettől, nem is tudtam eldönteni hirtelen melyik világba kívánkozzak e helyi Legendás állatok és megfigyelésük típusú könyv hatására: maradjak Austennél, látogassak el Anne Shirleyhez, vagy olvassam újra a Chrestomanci-krónikát?
"Francis mintha észre sem vette volna, hogy ez az ember fenyegetést jelent, és csak sütkérezett a napsütésben. Arra gondoltam, hogy a jegyzetfüzetembe fel kéne jegyeznem a következő megfigyelést: Varanus salvator - fenyegető helyzetekben hasztalanul sütkérezik."
A barátság itt szintén a fő csapásirányt jelenti és többféle megvilágításba kerül. Nagyon fontos a téma és fejtegetése annyira nem szokványos abból a szempontból, hogy az adott helyzetben azt mutatja meg, adni lehet egyszerűbb, de elfogadni másoktól nehezebb és továbbra sem csak egy emberen múlik ez a fajta kapocs két személy között. Tetszenek a további témakörei, mint például a szeretet és a félelem, a párválasztás dilemmája, a kapcsolatok dinamikája többféle értelemben, vagy a szülői szerepkényszer. Ezen a ponton bátran ki merem jelenteni, hogy mindegyik rész valamilyen tanulságot fog adni Edith számára és vele együtt számunkra is. Edith egy védett burokból kerül az apátságba, ami teljes komfortzónából kimozdulás a számára és ahol találkozik olyan témákkal, amikkel addig nem. Edith nagyon jó cozy fantasy hős abból a szempontból is, hogy képes változni és fejlődni az élmények hatására, mi pedig ezt a fajta változást testközelből végignézhetjük, ám nemcsak nála, hanem társainál, Gwennél és Simonnál is.
A tisztán fantasy vonal nem kerül súlyosan előtérbe, egy kicsit talán fájlalom, hogy a sárkányokról nem esik több szó, hiszen szívesen olvasnék még róluk, remélem ez a kívánságom a harmadik résztől már teljesülni fog! Apropó, a Drake-birtok vége nagyon érdekesre sikeredett, alig várom, hogy olvashassam a következőt! Ha pedig már a végoldalaknál tartunk, meg kell írjam, hogy a titkok mellett mindig izgalmas arról olvasni, hogyan gondolkodik egy írónő alkotás közben, amiről olvashatunk ebben a részben is, avagy belepillanthatunk a kutatómunka mikéntjébe.
Az idézet, amelyik megmutatja, hogy mennyire jó párhuzamokat talál a könyvéhez a szerző:
"Ki volt ez a lány a tükörben? Fel sem ismertem. Talán az a varázslat, amit a Drake-birtokon éreztem, bizonyos értelemben valóság volt. Lehetséges, hogy egy tündérmese szereplőjévé kezdtem változni, a jól ismert Edith helyett, aki egy lelkész kissé kimért lánya volt?"
Kedvenc idézetem pedig, ami megmutatja, milyen bájos a humora ennek a történetnek:
"Én a magányos sárkánykígyókkal és a dühös folyami sárkányokkal sokkal könnyebben elboldogulok, mint apám egyházközösségének némely tagjával."
Összességében ez egy lassan folyó fantasy a javából, ahol a cselekmény nem annyira gyors, mint ahogy az adrenalin száguldott Edith-ben azon a bizonyos vágtán, de a szerző több témát is körbejár a karaktereken keresztül, amikről érdemes olvasni és elgondolkodni. Szerethető kötet, amely a leginkább a családról, a döntésekről és a kapcsolatokról mesél, ahol semmi sem fekete vagy fehér.
Úgyhogy nagyon ajánlom!
5 / 4.5
0 komment