Értékelés: Takarítás a holtak otthonában
"Vannak napok, amikor a világ összes el nem mondott története a szél szárnyán hozzám száll, hogy leveleit vesztett, csupasz ágként didergő szívemet vadul megcibálja. Ezeken a napokon még egy kis szemeteszsák kidobása is meghaladja az erőmet."
Élménybeszámoló:
A történet szerint, avagy a fülszöveg:
Legyen az egy véres bűntény tetthelye vagy egy egyedül élő ember utolsó pillanatainak, magányos elmúlásának gyakran csak hetekkel, hónapokkal később felfedezett színhelye, az extrém takarító megérkezik, sietség nélkül felméri a helyzetet, majd elvégzi a munkát, amivel megbízták: rendet és tisztaságot teremt a halál bomló, rothadó káoszában.
A védőruházat és a maszk azonban nem óv meg senkit az ember egyre magányosabb életével és halálával való szembesülés iszonyatától és katarzisától.
A pusztán borzongani, rémüldözni vágyó „katasztrófaturisták” csalódni fognak, mert ez a különös hangulatú könyv már-már szemérmes tárgyilagossággal néz szembe az élet eltűnésével működésbe lépő szerves folyamatokkal, és tapintatosan, a sajátjaként őrzi-vigyázza a holtak méltóságát.
Ez a témaválasztásában radikálisan merész, hitelességében megkérdőjelezhetetlen regény intellektuális és érzelemgazdag beszámoló egy, az élet és a halál többségünk számára ismeretlen, ijesztő határvidékein otthonosan mozgó, önmagát és az őt körülvevő világ minden rezdülését figyelő és érteni vágyó ember mindennapjairól. Némán, visszafojtott lélegzettel követjük a szerzőt, aki úgy kísér át minket a testet-lelket összeroppantó magány birodalmán, hogy közben egy pillanatra sem veszítjük szem elől a szeretet és a részvét minden sötétségen átderengő fényét.
A Takarítás a holtak otthonában c. könyvet egyszer már olvastam, szeptember végén, egy forró őszi-nyári hétvégén, amikor a környezethez képest szürreálisnak tűntek a regény lapjain kibontakozó jelenetek. A meleg, hétvégi kikapcsolódásom mégis borzongatóra sikeredett, sokszor éreztem hűvös szellőt, pedig kánikula volt. Idén pedig ezzel a művel kezdtem az évet, szerettem volna már írni róla ide is és így elevenítettem fel az élményt.
A regény valós esetek alapján íródott, hirdeti a borító és valóban: egy speciális takarító gondolatairól, különleges eseteiről olvashatunk - pedig már a szakmája önmagában is az. Egy nagyon szépen megírt és fordított kötetről van szó, ami az elmúlással, de azon belül inkább a hátrahagyott élettérrel foglalkozik és azzal, hogy az eltávozottak mindig hagynak maguk után valamilyen környezetet vagy helyzetet, amit szükséges kezelni. Itt jön képbe a szerzőnk, akinek ez a munkája. Jó pár éve járja Korea településeit, megy, ha hívják és sokat látott tapasztalatait osztja meg velünk a lapokon.
Nos ez a könyv nem egyszerű olvasmány, pedig kevés horrorisztikus történettel rendelkezik - jó a macskás sok volt még nekem is - inkább melankolikus és szertartásos. Néha annyira az, hogy a leírt sorok inkább tűnnek gyászceremóniának, mint csak tisztán egy visszaemlékezés leírásának. A szerző meglepő módon pontosan adja vissza egy-egy helyzet közbeni gondolatait, de valószínűsíthetően a leírtak tényleg a sokkolóbb esetei lehettek és szinte beégett a tudatába az adott helyszín mindennel együtt, vagy utólag gondolta át és gyászolta el az eltávozottakat.
Alapvetően sokféle gondolatot ébresztett bennem ez a kötet, de most, ahogy korábban sokszor, a poszt előtt ülve szétgurulnak a gondolataim és keveset tudok megfogni belőlük. Jelenleg nincs értelme azt taglalni, hogy milyen esetekkel találkozott pontosan a narrátorunk, azt meghagynám a kíváncsibb olvasóknak, hanem inkább azt ecsetelném, hogy a sorok hogyan hatottak rám, milyen gondolatokat ébresztettek bennem. Sokszor gondoltam arra, hogy mennyire magányos az életünk itt, ezen a földön, sajnos a végső utat sokan egyedül teszik meg, amikről az elhagyott tárgyak magányossága is árulkodik. Érdekes volt számomra, hogy mennyire ismerős a narrátor gondolkodása és hogy mennyire az apróbb részleteket veszi észre egy-egy eset közben. Érzékeny és finoman szőtt gondolatokat olvashatunk tőle, a jellemfejlődésének egy-egy apró állomását. Nekem meg maradt a tükör kérdése: mit tennék, mire gondolnék, ha az ő helyében lennék? A válasz? ...
A halál nem hagy szép nyomot... Témailag széles körben lefedi az eltávozás ezerféle arcát, mutatja a magányos útra kelők távozásakor fennálló körülményeit, a szegénység és a magány összefüggéseit, sőt még az állatok helyzetére is kitér. Mindenre, ami a "speciális takarítás" címkébe belefér. Sokféle esetet hoz, különféle kérdéseket tesz fel, egyik nehezebb mint a másik és közben megmutatja a koreai társadalom (bár bármelyikre igaz lehetne) elmagányosodásának problémáját, ahol a behajtó cégek, közművek sokkal kitartóbbak lehetnek, mint az ember rokonai. Vagy ahol csak akkor tűnik fel egy ember elmúlása, amikor már zavaróak kezdenek lenni a körülmények. Jellemfejlődés képe és társadalomrajz egyben, ahol a középpontban az a jelenség áll, amelyet lehetetlen felfogni és feldolgozni, csak elfogadni lehet.
A szomorú témákat az írás stílusa teszi még erősebb hatásúvá, szerkezetileg kicsit olyan, mint Ferrante műve, a Véletlen találatok, ahol az egyes részek végét költői kérdések erősítik, ami itt is megjelenik, de néha csak összefoglalja egy-egy vezérgondolatát, reakcióját az adott takarítással kapcsolatban. Hiszen mit csinált Kim Van? Elgondolkodott, reagált, feldolgozta a látottakat, hogy minden nap tovább tudjon még menni és közben óhatatlanul elgondolkodik a másik, a távozó életén. Milyen lehetett az ember léte, ha ilyen a távozása?
A narrátorunk végzi a dolgát, éli a napjait, a kérdések szakadatlanul jönnek, amikre nincsenek válaszok... más életének rejtélyére nem kap feleletet, csak a saját tükrével tud szembenézni. És ezt tesszük mi, olvasók is Kim Van sorait olvasva. Pokolból a megnyugvásba, mindig talál valami gondolatot a végére, ami talán vigaszt nyújthat, ezért ezt tesszük mi is: ezek az életek nem múltak el nyomtalanul, mementóul szolgál ez a könyv az eltávozottak számára. Nem minden múlik el.
Tehát összességében a kötet inkább szomorú, gyászoló. Tele van az otthagyottak szomorúságával, az elhagyott tárgyak és terek magányos mélabújával, amit narrátorunk lát és vele együtt mi is. Szépen megírt történet egy speciális takarító mindennapjainak munkájáról. Nagyon ajánlom, ha valaki egy elgondolkodtató könyvre vágyik!
"Ahogy az ön munkája, úgy az én szakmám is különleges. Abból áll ugyanis, hogy rendbe teszem a helyet, ahonnan eltávozott egy felbecsülhetetlen értékű, egyedi és megismételhetetlen személy. Minden emberből egyetlenegy van a világon, és senki sem hal meg kétszer, ezért az adott egyénért végzett szolgálatom is egyszeri és megismételhetetlen. Hát nem különleges, nemes foglalkozás ez?"
Idézetek:
"Te vaksi szemű, gyámoltalan kis hal,
Félelmeiden keresztül kell odaúsznod,
Vagy sohasem szabadulsz e lidérces tengerfenék nyomása alól."
"A félelem ugyanis mindig és mindenkor belőlem születik, majd bennem is enyészik el. Soha egy pillanatra nincs, és nem is volt odakint."
"Kegyetlen tud lenni a képzelet, amely sokszor a lehető legalkalmatlanabb pillanatokban tör rá az emberre."
Nagyon ajánlom!
5 / 4.5
0 komment