Értékelés | Kiutat keresni az erőszakban
"Néhányan úgy tettek, mintha nem tudnák vagy elfelejtették volna. Például Matt és én is. De mindannyian tudtuk, mi volt azokban a zsákokban. Mindannyian nagyon jól tudtuk, hogy a tartalmuknak köszönhetően élhetünk oly kényelmesen itt [...], Kungshallban."
"Azt tettük, amit elvártak tőlünk. De bármennyire tisztában voltunk is a tetteink hasznosságával, a lelkünket attól még megtörték. Épp ezért alapvető fontosságú, hogy képesek legyünk a lelkünk védelmére, ehhez pedig erő szükséges."
Történet a fülszövegen keresztül
Fülszöveg:
A világot csupa rom és hamuréteg borítja, miután egy túlvilági jelenség maradványai elpusztították a Föld légkörét. A kevés túlélő mélyen a felszín alá kényszerült. Matt, Sigrid és Charlie egy napon elhagyják föld alatti államuk biztonságos menedékét, hogy expedícióra induljanak a régi világ pusztaságába, utazásuk során pedig kénytelenek szembenézni a civilizáció bukása előtti idők sötét titkaival. Simon Stålenhag az Elektronikus állam és a Mesék a Hurokból nemzetközileg elismert szerzője és alkotóművésze. Kreatív képei és történetei, melyek a világ egyik legkeresettebb vizuális történetmesélőjévé tették őt, egyedi sci-fi jelenségeket festenek le hiperrealisztikus skandináv tájakon. A Labirintus ismét egy olyan disztópikus jövőt tár elénk, amilyet még nem láthattunk korábban.
Élménybeszámoló
Elkezdeni és megszeretni egy pillanat műve volt, avagy hihetetlen addikcióval szembesültem, amikor először elolvastam A Labirintust. Válaszokat akartam, mégpedig azonnal, és ezért átfutottam újra. Nos, nemcsak hogy többet kaptam, mint először, hanem rá is jöttem, hogy nekem erre a képi műfajra szükségem van, így azonnal kívánságlistára kerültek a szerző magyarul kiadott történetei. Mondjuk miért csodálkozom, iszonyúan vizuális típus vagyok, és ezért valahogy predesztinálta magát az a tény, hogy ezt a könyvet imádni fogom.
A Labirintus egy olyan világba kalauzol minket, ahol a Föld javarészt elpusztult, a felszínen a nap zölden süt és mint ez hamar kiderül, a levegőben lévő ammóniától látszódik így. A kötetünk kezdetén Sigrid mesél az utolsó napjairól, hogy mi vezetett számára el egy kivégzés előszobájába. Így megtudhatjuk például róla, hogy a munkatársa egyben a testvére, Matt, aki szorong bizonyos dolgok és események miatt, és egy fiatal srác is a gondnokságuk alá tartozik, Charlie. Ők indulnak el a Földre, expedícióra. Charlie problémás gyermekként kíséri el őket, hogy majd odafent kipihenje és lefoglalja magát, míg a testvérek a felszínen kutakodnak. A történet úgy építkezik, ahogy a hasonlóak szoktak, de nagyon speciálisan: a képek sokat tesznek hozzá az élményhez.
Ha pedig az illusztrációknál járunk, el kell ismernem, hogy ezek miatt zúgtam bele az egész könyvbe, nélkülük feleannyira sem élveztem volna A Labirintus olvasását. Maguk az alkotások szépek, nagyon tetszenek és valami olyan szintű magányt és elhagyatottságot árasztanak, hogy könnyen kerültem a kötet hatása alá, miattuk. Ezek inkább megörökített impressziók, a félelmetes külvilágból keveset látni ahhoz képest, amit várna az olvasó tőle. Viszont a vizualitás érdeme az, hogy elmondja, amit Sigrid nem tud...
"Ezek az állomások az utasszállító gépekre emlékeztetnek. A hasonlóság egészen szembeötlő, ahogy most visszaemlékezem. A repülőkön minden arra szolgál, hogy elterelje az utasok figyelmét a tényről, hogy néhány centire ülnek az emberi test számára teljes mértékben halálos közegtől. Ezért vannak tele a repülők a földről hozott megnyugtató tárgyakkal. Életmódmagazinokkal, étellel és alkohollal. Egyszer utaztam egy légitársasággal, aminek díjnyertes borospincéje is volt.
Az elmúlt hét évben hasonló biztonságérzetbe hagytam ringatni magam. És amikor elment az áram Granhammarban, hirtelen tudatára ébredtem a valódi helyzetnek, pont, ahogy a repülő utasai tízezer méter magasan, amikor elromlanak a hajtóművek. Nincsenek ejtőernyők, csak érett bordóik."
A történet nagyon lassan halad előre és a második felétől indul be durván a válaszgyár, amiben Sigrid elmeséli az addigi életét és döntéseiket, addig a pontig a regény csak építkezik. A Labirintus nagyon sötét tónusú, nem vidám sztori, ami egy nagyon fontos és több kisebb kérdéssel foglalkozik. Sokat mesél el arról, hogy mire képes az emberiség vészhelyzetben és több rétegét lehet nagyon erősen elemezni, hiszen a könyvnek olyan zseniális vonásai vannak, amiktől erősen lúdbőrzöm és nem tudok vele nem egyetérteni... gondolok itt arra, hogy simán elképzelhető egy ilyen esemény a jövőben, amiben magamnak nem jósolnék túl sok napot. (Valamilyen szinten a World War Z áldokumentarista kötet is ezzel foglalkozik, boncolgatja A Labirintus egyik témáját.)
Sokat gondolkodtam az egyes elemein, de a legjobban a hangulata fogott meg és Sigrid meséje, tehát összességében ezeket írom a kötet erősségének. Nagyon várom a szerző további műveit!
"Mi magunk értjük egyáltalán? Amit tettünk, helytelen volt. De pusztán abból, hogy egy cselekedet rossz, nem következik, hogy tartózkodhatsz a végrehajtásától. Akkor semmiképp, ha ez az egyetlen megmaradt lehetőség.
Ha nincs más kiút."
Zeneajánló hozzá:
5 / 5 pont
Fülszöveg:
0 komment