Értékelés | Merengeni a napok romjain
Lélektani - 2. világháború - Klasszikus - Anglia - Politika - Történelmi regény
"Méltatlan dolog így gyűlölködni, amikor a harc már véget ért. Akit a padlóra küldtünk, azt már nem bántjuk. Abba már nem rúgunk bele. Mi az utóbbi időben a franciák viselkedését egyszerűen embertelennek találjuk."
Fülszöveg:
1956 forró nyara. Az előkelő Darlington Hall elegáns főkomornyikja, Stevens új gazdája biztatására néhány napos kirándulásra indul. Fő célja azonban nem Dél-Anglia lenyűgöző tájainak megismerése, hanem egy találkozó: azt reméli, hogy sikerül visszacsábítania házvezetőnek Miss Kentont, akivel valamikor évekig együtt dolgozott. Ám kisebb-nagyobb kalandokkal tarkított utazása egyszersmind jelképes is.
Stevens a kirándulás elbeszélésével párhuzamosan visszautazik a múltjába, és felidézi mindennapi életét a harmincas évekbeli főúri házban, Lord Darlington politikai kalandorságát – de mindenekelőtt saját kapcsolatát Miss Kentonnal, melynek természetét sok év után sem tisztázta magában.
A Napok romjai az elveszett ügyek és az elvesztegetett szerelem, a megbánás álomszerűen szép és gazdag regénye. Stevens komikus sutasága és reménytelen tehetetlensége Ishiguro keze nyomán varázslatos egységbe olvad, és a fájdalmas múltat még maga előtt is titkoló személyiség, valamint a kor és a környezet páratlan tanulmányává válik. Olyan fájdalmasan megindító és őszinte mű ez, amely sokáig kísért az olvasó emlékezetében.
A Booker-díjas regényből film is készült, a főszerepeket Anthony Hopkins és Emma Thompson játszotta.
Élménybeszámoló:
Nagyon sok jót hallottam már Ishiguro műveiről, főleg Lindától, akit simán lehetne a szerző magyarországi nagykövetének választani, és úgy voltam vele, hogy szeretnék megismerkedni az író munkásságával. Pontosan kapóra jött a Napok romjai megjelenése a Helikon Zsebkönyvek sorozatban, hiszen így az alkalom találkozott a szükséggel, így sikerült elolvasnom ezt a kiadást. És mit mondjak? Ilyen nagyszerű regényt ritkán adódik alkalmam olvasni!
Stevens a főhősünk, aki Darlington Hall főkomornyikja. Új munkáltatója elégedett a munkájával és mivel a szereplőnk keményen dolgozik és tartja fent a rendet, munkaadója elküldi egy kicsit pihenni, hogy járja a körbe a vidéket, sőt még az autóját is biztosítja a számára a nagy kalandra. Stevens pár napja a hibás munkaköri beosztás miatt úgy érzi, hogy szüksége van a háznak egy újabb alkalmazottra a kicsiny körükbe és mivel Miss Kenton levele a napokban érte őt, azon gondolkodva úgy dönt, hogy felkeresi egykori kollégáját és megkérdezi, szeretne-e újra munkába állni a grandiózus házban, mert úgy érzi, a hozzá intézett sorokban a hölgy nosztalgikus hangulatban eleveníti fel a házban töltött napokat. Így hát karakterünk felkerekedik és fizikai utazása mellett, a lelki síkon is tesz egy kört, az emlékei között - úgy tekint vissza a múltjára, életének főbb eseményeire.
Meglepődve vettem tudomásul, hogy ez a regény nagyon mély. Sok élettapasztalattal bontja ki a szirmait igazán. Mindenféle spoiler nélkül mesélek ezután és azon túl, hogy imádtam ezt a történetet, arról fogok a továbbiakban beszámolni, hogy milyen területek tudtak nekem pluszt adni a Napok romjaiban.
Ishiguro stílusa az első, amiről írnom kell és ami egyszerűen fantasztikus! Olyan szépen mesél! Utoljára ilyet a Hill House szelleme kötetnél érzékeltem, Shirleynél, és őket kettejüket csak hangulatíróknak nevezem, hiszen mesterien képesek vezetni az olvasóik képzeletét és elérni, hogy csak arra figyeljek, amire ők akarják és úgy, mintha ott lennék a szereplőkkel a lapok helyszínein. Ezek mellett Ishiguro megnyugtató stílusában olyan jól esett olvasni ezt a történetet, totálisan elvonta a figyelmem minden egyes problémámról emellett nagyon megtetszett, ahogy mesél!
A történet nagyon lassan halad előre és emiatt, na meg a narrátorunk személyisége miatt nem tetszhet mindenkinek a Napok romjai, de nekem pont ezek találtak be. A lassú haladás a fenti stílusnak kedvez, a komformérzetet növeli, viszont bővebben is írnom kell Stevens alakjáról, mert ez a második zseniális vonása ennek a műnek. A férfi alakja megosztó, mert egy nagyon komor, kissé karót nyelt, profi és komoly, a hivatásában nem ismer tréfát, illetve szigorú és a munkájának élő emberről van szó, aki érzéketlennek tűnhet bizonyos megnyilvánulása alapján. Ennek megvan a magyarázata... na de a lényeg, hogy ő, mint központi alak sokféle témát érint. Egyrészt a Napok romjai történelmet mutat egy kívülálló szemén keresztül, ő pedig Stevens, aki Darlington Hall nagy eseményei alatt úgy érezte, hogy hozzátesz valamit annak alakulásához, hiszen a II. viláháború (és az I. végének) idejére emlékszik vissza. Másrészt szociológiai tanulmány, hiszen kitér a komornyikok helyzetére és összeveti a régi időket a jelenlegivel, vagyis generációkat hasonlít össze. Harmadrészt megmutatja, hogy milyen büszke a hivatására, és itt a szakmaisága nagyon tetszik, hiszen egy letűnt kor pontosan ilyen munkája az, amit a főhős, Stevens végez, na meg szörnyen komolyan vesz. Nagyon tetszett, ahogy erről elmélkedik - a könyvtárosival hasonló, éreztem ilyen büszkeséget többeknél is mikor végeztem a szakot és ezért tudom ahhoz kötni. A méltóság neki nemcsak egy üres frázis, hanem komoly érték, amit el akar érni és mindenáron megtartani.
"Szögezzük le világosan: a főkomornyiknak az a dolga, hogy gondoskodjék a jó kiszolgálásról. Nem pedig az, hogy beleártsa magát a nemzet döntő jelentőségű ügyeibe. Az igazat megvallva, az ilyen ügyek mindig is meg fogják haladni a magunkfajták képességeit, és akik közülünk vinni akarják valamire, jobb, ha belátják: akkor járunk el helyesen, ha azzal törődünk, ami belül van az illetékességi körünkön, vagyis ha minden ha minden igyekezetünkkel arra törekszünk, hogy minél jobban szolgáljuk azokat a nagy embereket, akiknek valóban a kezében van civilizációnk jövője."
Olvasás közben azon gondolkodtam, úgy kb a könyv felénél, hogy erre a személyre tökéletesen illik a Maslow-piramis felső foka, az önmegvalósítás, csak ezt ő a munkájában találta meg. Van egy pont az életben, amikor a meggyőződés adja azt a támaszt, amiért valaki nem omlik össze, nem adja fel és küzd tovább, amiért megy előre, a hit abban, hogy amit csinál, az úgy megfelelő (mindenkor előrébb való a kötelessége), nála ilyen álom a nagy komornyik képe, amit szinte megszállottan kutat és úgy érzi mélyen, ő méltó erre a címre, ami valahol igaz is. Szörnyen megszállott, fűti a vágy erre, ez az önbecsülés legjobb útja, még ha az alakját a kívülállók nem értik meg, ezt a tüzet csak az érzi át, aki így halad az útján, ezért gondoltam azt sokáig, hogy ez az önbeteljesülés (Maslow-piramis csúcsa) regénye, a szakmai kiteljesedése, amit általánosítva is lehet szemlélni. A tökéletes szakmaiság teljes fegyelmet és koncentrálást kíván, ahhoz, hogy a legjobb legyen abban, amit tesz, áldozatokat hoz.
Aztán jött a végjáték része és rájöttem: nem erről szól ez a könyv. Az utolsó oldal üti a legnagyobbat és egyúttal kiteljesíti a regényt, átírja a tanulságokat és teljesen más nézőpontot ad a fentiekhez is. Zseniális!
"Az igazi főkomornyikot az teszi, hogy hivatásbeli személyiségével tökéletesen azonosul; semmiféle külső esemény nem zökkenti ki, legyen az bármilyen váratlan, ijesztő vagy bosszantó. Úgy viseli hivatását, akár finom úriember az öltönyét: nem engedi, hogy az útonállók vagy a körülmények mások szeme láttára tépjék le róla; akkor, és csak akkor veti le, amikor ő akarja, méghozzá csakis a legteljesebb magányban. Amint mondottam, ez „méltóság” dolga."
Ez a könyv nagyon szomorú. Végig érződik benne egy ilyen nosztalgia, de igazán a már fentebb említett fordulópontnál változik az egész és mutatja, mi Stevens életének tragédiája. A regény fantasztikus és ajánlom mindenkinek olvasásra, főleg ha a jelen sorok olvasója kíváncsi arra, hogy látta a revíziós politikát egy kívülálló és milyen a korabeli angol komornyikok élete. Ezek után alig várom, hogy olvashassak többet is Ishigurótól!
5 / 5 pont
0 komment