Értékelés | Csapatként szembenézni a rettenettel
"De én egész életemben kívülálló voltam. Probléma. Nehézség. Selejt. Ahogy ő. Ahogy a testemet körbevevő fémszerkezetre nézek, és hallgatom, ahogy halk zúgással segíti a légzésemet, egy dologban biztos vagyok. Nekünk, kívülállóknak össze kell tartanunk."
Sorozatinfó:
Az Aurora Rising - Aurora felemelkedése az Aurora-ciklus első része.
Fülszöveg:
SEMMI PÁNIK!
2380-at írunk, az Aurora Akadémia frissen végzett kadétjai megkapják első küldetésüket. Tyler Jones az akadémia sztárja, és alig várja, hogy összeállítsa álmai osztagát, de makacs hősiessége miatt végül azok kerülnek a csapatába, akiket senki más nem akart kiválasztani…
Egy beképzelt diplomata, fekete öves szarkazmussal.
Egy szociopata tudós, aki előszeretettel lő a szobatársaira.
Egy nagyszájú techmágus a galaxis legfejlettebb egójával.
Egy indulatkezelési problémákkal küzdő földönkívüli harcos.
Egy vagány pilóta, aki kicsit sincs oda Tylerért, ha valakit érdekelne.
De Ty legnagyobb problémáját még csak nem is az új osztaga jelenti, hanem Aurora Jie-Lin O’Malley. A lány, akit kimentett az interdimenzionális űrből – ahol két évszázadot töltött kriogén fagyasztásban. Aurinak, az időn kívüli lánynak fogalma sincs róla, mihez kezdjen, mégis ő lehet a kirobbantója egy több millió éve érlelődő háborúnak, és Tyler lúzerekből, bajkeverőkből és forrófejű kívülállókból verbuválódott csapata lehet a galaxis utolsó reménysége.
Klasszikus galaktikus mentőakció, a Galaxis útikalauz stopposoknak humorával, szerethető karakterekkel és izgalmasan bonyolódó magánéleti szálakkal.
Merülj el a történetben!
Élménybeszámoló:
A történet az Aurora Akadémia űrbeli területén veszi kezdetét, ahol egy tehetséges Alfa, Tyler, izgatottan várja a kiválasztást, ahol mint a legjobb kadét, elsőként választhatja ki a csapatát, akiket küldetésekre vihet. Ezek a kis egységek többnyire egy-egy specialistát tartalmaznak, akik értenek a harchoz, a gyógyításhoz, a navigációhoz, vagy éppen jártasak a lélek és a személyiség dolgaiban. Ám amikor a srác elmegy egy rövid útra egy kis űrhajóval a fontos esemény előestéjén, hogy levezesse a feszültséget, a rendszerek jeleznek neki és talál egy halvány életjelet arról a hajóról, aminek kétszáz éve történt katasztrófájáról legendák keringenek. Tylernek nem is kérdés, hogy megnézze, tényleg van-e túlélő a romon, de arra nem számít, hogy milyen sok következménye lesz ennek a jó cselekedetnek...
Szeretem a sci-fit - ez valószínűleg az a mondat, ami, a mostanában idetévedő olvasóknak, új infó lehet rólam, a blog manapság inkább a fantasy művekkel foglalkozik igazán. Ám régen, még az időközben megszűnt Ad Astra fénykorában, megszerettem ezt a zsánert az egyedisége, a technikai továbbgondolásai miatt, gondolok arra, hogy mennyire izgalmas az a kérdés, hogy az emberiség hova tud még fejlődni? Vajon meghódítjuk a galaxist? Eljutunk máshová is? És ami égetőbb kérdés: vajon szükségünk lesz-e egy második Földre és egyáltalán találunk még egyet? Úgyhogy amikor az igényem találkozott egy felkapott könyvvel, az Aurora Rising - Aurora felemelkedése c. kötettel, nem is volt kérdés, hogy olvasni akarjam-e. A kérdés a mikor volt, de az sem sokáig... ehhez az érzéshez a gyönyörű borító is hozzátett, amin egyértelműen Aurit láthatjuk, a fehér csíkkal a hajában.
Az Aurora felemelkedésének olvasása számomra nosztalgikus élményt okozott a Mass Effect játéksorozat miatt, nem kerülgetem a forró kását, a jelenetek nagy része ismerős volt számomra onnan és ezt egyáltalán nem tartom bajnak, nem copy-paste a kettő. A ME-ben inkább a Tyler-féle oldalt tapasztalhatjuk meg, vagyis, hogy milyen komoly döntéseket hozni, amik a legénység életére hatnak, míg az Aurorában többféle szemszöget, illetve felelősségi kört és magát a csapatban való gondolkodást láthatjuk. A feladatok azok, amelyekben felfedezhetünk azonos vonásokat, éljenek az öngyilkos küldetések, vagy a beszivárgós, mindenkit szétcsapós utak!
"Menj felemelt fejjel! Több van benned ennél."
Nem titok, hogy az egyik kedvenc történetem a Mass Effect a maga monumentális voltával és az Aurora ezt idézi fel valamennyire, bár a világépítésbe még épphogy csak belepillanthattunk, úgy hiszem, hogy ezt a szerzőpáros a következő részekben fogja inkább kibontani. Inkább az Aurora Akadémia egyik csapatára koncentrál, amelynek tagjait a történet szempontjából fontos Alfa, Tyler választja ki a jövőbeli utakra, tehát az első regény legjellemzőbb szava a csapat. Azon túl az iskolai élet csak részben kerül bemutatásra, pedig nagyon igényeltem volna, viszont ami meglepett az az, hogy a vallás is előkerül egy-két jellemző erejéig. Szóval elég érdekes űrbeli játszóteret kapunk a szerzőpáros által, néha pedig éreztem, hogy az animés és a játékos világ nyomot hagyott valamelyikükön, mert a szöveg nem mentes erre a két rendszerre jellemző vonásoktól.
Tyler csapata, a 312-es osztag, színesre sikeredett köszönhetően annak, hogy mindegyikük saját szemszöget kap és többféle helyről, háttérrel érkeznek. Mindenkinek megvan a maga környezete, ami hat az életére és ezt a szerzők érzékeltették is, akár a stíluson, akár a gondolkodásukon át, tehát a karakterek megkülönböztethetőek egymástól és ez nagy szó, ennyi szemszög mellett, bár azért van még hely a bővebb kidolgozásuknak, amire remélem sor kerül a későbbiek során. Mindegyiküknek saját problémáik vannak, valamelyik komplexebb, míg más annyira nem, de hát ez természetes, a nagy bajukon kívül mindenkinek megvan a maga élete és annak a sajátos problémaköre. Amikor pedig kell, összedolgoznak, hogy elérhessék a közös céljukat. Imádtam őket és akit nem, azt az utolsó lapokra sikerült megkedvelnem.
Tyler karizmatikus vezető, ő bizonyítja be, hogy ezek a képességek is tanulhatóak, nála inkább ez és a kalandvágya játszik, na meg az, hogy képes feltüzelnie a csapatát, hogy a végsőkig kövessék. Cat az, akit kezdetben nem kedveltem meg, pedig ő csak logikusan gondolkodik. Ő a csapat pilótája és sajnos a problémája annyira nem érdekelt engem, de a végére egészen érdekessé vált számomra. Scarlett Tyler testvére és ő az, aki ért másokhoz, azonnal tud olvasni a testtartásból, arcjátékból, rá nagyon kíváncsi vagyok. Nála jobban ismerhetjük meg Kalt, aki egy elég komoly háttérszállal rendelkezik és általa jelenik meg a könyv egyik nagy kérdése: egy adott néppel szembeni sztereotipikus vélekedés és ellenségeskedés. Ő a csapat tankja, tehát jól ért a harchoz. Erő mellé agy is kell, ez pedig Zila, aki szörnyen introvertált és megvan a maga észjárása, ami eltér a többiekétől. Ő gyógyít és tervez. Csendes, de amikor megnyilvánul, arra odafigyelnek a többiek. Fin a gépész, vagyis bármit feltör, megszerel, mellé pedig jó beszólásai vannak, jót szórakoztam a mondatain. Auri pedig a kétszáz évig alvó hercegnő telepesjelölt, aki nem jutott el a megfelelő bolygóra, cserében az űrben ragadt és Tyler segítségére van szükség az ébredéséhez. Vele kapcsolatban még mindig sok a kérdésem és nagyon várom a miérteket. Őt nagyon kedveltem, jó volt róla olvasni, bár eléggé sajnáltam, hiszen nem lehetett egyszerű rájönni minden előzmény nélkül, hogy elveszítette a családját. Mindegyikük képessége hasznos és jól jön bizonyos helyzetekben, egyikük sem felesleges és kapnak is lehetőséget arra, hogy bemutassák mennyire szakértői a területeiknek. Bár hét nézőpontról írtam, a kötet szerkezete úgy alakul, hogy létezik egy feledik is, amiben rengeteg információt kapunk a világról, a kasztokról, a helyzetről, úgy kb bármiről. Ez pedig a kis hordozható számítógép, Magellán érdeme.
A regény másik erőssége a karakterek mellett az, hogy a cselekménye izgalmas, pörgős, a megnyilvánulások sokszor viccesek és a karakterek állandóan max fordulatszámon pörögnek. Mindig történik velük valami, ezért amikor olvastam, egész nap állandóan körülöttük forogtak a gondolataim, nagyon kíváncsi voltam, hogy mi lesz és a történet vége... ó te jó, a szerzőpáros bátor volt, nem gondoltam volna, hogy meglépnek egy ilyen lezárást!
Tetszett még benne az ellenfél formája, nem hagyományos ellenpólussal kell megküzdeniük és nagyon várom, hogy mi lesz ebből; a kasztok rendszere, ahogy feláll a csapat és bevallom itt is erős ME utánérzésem kerekedett... meg egy kicsit olyan, mint egy videójáték felosztása, hogy pontos legyek egy MMORPG-é, ahol ha karaktert kreálsz, dönthetsz, hogy gyógyítani szeretnél, vagy állni az ütéseket... jól elszórakoztam ezzel, ha lehetne választani, azt hiszem én inkább a gyógyító vonal felé mennék az összes lehetségesből.
Amit még feltétlen érdemesnek tartok kiemelni, az a karakterek tanulsága, vagyis, hogy nem minden az, aminek látszódik. A regény egy előítéletek elleni kiáltvány, hiszen minden szereplő szenved a megbélyegzéstől, attól, hogy a többség nem fogadja el őket, selejtnek titulálja az egyébként kiváló képességekkel rendelkező személyeket és ezt mutatja meg, milyen értékek rejtőzhetnek a mélyben. Ami igazán fontos, az nem mindenkinek lesz látható. Illetve azt jelentette számomra, hogy bármikor találhat az ember magának csapatot, ehhez sosincs késő.
"- Együtt csináljuk.
- A 312-es osztag mindörökké.
Kal a szemembe néz, aztán lassan bólint.
- Mi vagyunk a légió - mondja.
- Mi vagyunk a fény - feleli Scarlet.
- Fényesen égünk a sötét peremén - fejezzük be együtt."
Ajánlom
Ha szereted a Mass Effect szériát és ha a YA sem kerget ki a világból, akkor érdemes vele egy próbát tenni.
Insta:
Kivonatolva
- Hasonlít a Mass Effect játéksorozathhoz, nosztalgikus élmény volt az olvasása. A ME-ben inkább a Tyler-féle oldalt tapasztalhatjuk meg, vagyis, hogy milyen komoly döntéseket hozni, amik a legénység életére hatnak, míg az Aurorában többféle szemszöget, illetve felelősségi kört és magát a csapatban való gondolkodást láthatjuk.
- A világépítésbe még épphogy csak belepillanthattunk, úgy hiszem, hogy ezt a szerzőpáros a következő részekben fogja inkább kibontani.
- A regény legjellemzőbb szava a csapat.
- Tyler csapata, a 312-es osztag, színesre sikeredett köszönhetően annak, hogy mindegyikük saját szemszöget kapott és többféle helyről, háttérrel érkeztek. Mindenkinek megvan a maga környezete, ami hat az életére és ezt a szerzők érzékeltették is, akár a stíluson, akár a gondolkodásukon át, tehát a karakterek megkülönböztethetőek egymástól és ez nagy szó, ennyi szemszög mellett, bár azért van még hely a bővebb kidolgozásuknak, amire remélem sor kerül a későbbiek során.
- A regény másik erőssége a karakterek mellett az, hogy a cselekménye izgalmas, pörgős, a megnyilvánulások sokszor viccesek és a karakterek állandóan max fordulatszámon pörögnek.
- Nagyon kíváncsi voltam, hogy mi lesz és a történet vége... ó te jó, a szerzőpáros bátor volt, nem gondoltam volna, hogy meglépnek egy ilyen lezárást!
- Tetszett még benne az ellenfél formája, nem hagyományos ellenpólussal kell megküzdeniük és nagyon várom, hogy mi lesz ebből; a kasztok rendszere, ahogy feláll a csapat és bevallom itt is erős ME utánérzésem volt.
- Érdemesnek tartom kiemelni a karakterek tanulságát, vagyis, hogy nem minden az, aminek látszódik. A regény egy előítéletek elleni kiáltvány, hiszen minden szereplő szenved a megbélyegzéstől, attól, hogy a többség nem fogadja el őket, selejtnek titulálja az egyébként kiváló képességekkel rendelkező személyeket és ezt mutatja meg, milyen értékek rejtőzhetnek a mélyben. Ami igazán fontos, az nem mindenkinek lesz látható. Illetve azt jelentette számomra, hogy bármikor találhat az ember magának csapatot, ehhez sosincs késő.
Zeneajánló:
Régen volt már zeneajánló, ezért hozok kettőt:
Fire again:
Aurora:
❥ a küldetések
❥ a humor
0 komment