Értékelés: Bábel, avagy az erőszak szükségszerűsége
"Nos, a Bibliában Isten szétszórta az emberiséget. És azon gondolkodtam, hogy… hogy a fordítás célja az lenne-e, hogy összeterelje az emberiséget. Hogy azért fordítunk… nem is tudom, hogy ismét elhozzuk azt a földi paradicsomot a nemzetek közé."
Az értékelés a Prológusnak köszönhetően látott napvilágot.
Élménybeszámoló:
A történet szerint, avagy a fülszöveg:
Traduttore, traditore: A fordítás mindig egyben árulás is.
1828, Kanton. Robin Swift elárvul a kolera következtében, és hamarosan Londonban találja magát a titokzatos Lovell professzornak köszönhetően. Ott éveken keresztül tanul latint, ógörögöt és kínait, hogy felkészüljön a napra, amikor beiratkozik a patinás Oxfordi Egyetem Királyi Fordítói Intézetébe – másnéven a Bábelbe. A torony és annak hallgatói a fordítói világ szíve, és ami még fontosabb, a mágiáé is. Az ezüstmunka – a fordítások közben elsikkadó jelentést ezüstrudak segítségével hasznosító tevékenység – a briteket páratlan hatalommal ruházta fel, mivel ezt a misztikus eljárást a Birodalom gyarmati terjeszkedésének szolgálatába állították.
Robin számára az Oxford utópia, amely által tudásra tehet szert. A tudás azonban meghajol a hatalom előtt, és mint Britanniában nevelkedett kínai rájön, hogy a Bábelt szolgálni nem jelent mást, mint elárulni a szülőföldjét. Ahogy halad a tanulmányaival, Robin a Bábel és az árnyak közt rejtőző, a birodalmi terjeszkedést megállítani akaró szervezet, a Hermész Társaság közé szorulva találja magát. És, amikor Britannia alaptalan háborút hirdet Kína ellen az ezüst és az ópium miatt, Robinnak döntenie kell…
Meg lehet változtatni egy nagyhatalmú intézményt belülről, vagy elkerülhetetlen az erőszak, ha forradalomról van szó?
A Bábel, avagy az erőszak szükségszerűsége már nagyon régóta a várólistámon csücsült, amikor megtudtam, hogy érkezik magyarul is. Az IC adta a külföldi példányom és az valami elképesztően szépre sikeredett, így már tudtam a történetről és a vágyamról, hogy előbb vagy utóbb elmélyednék a világában. Amúgyis engem dark academia művel könnyen meg lehet venni, ez pedig nagyon is az. Ha pedig még hoznom kellene még egy indokot az olvasásra, a szerzőt tudnám emlegetni, mert eddig a Mákháború és a Sárga is a kedvenceim között végezte, reméltem a Bábel is ebbe a sorba kerül...
Hát tetszett, de nem lett kedvencem. Mutatom miért!
A röpke hatszáz oldalas mű lassan bontakozik ki igazi valójában, gondolok arra, hogy nagyon sok a nyelvészkedés, a történelmi háttér felvázolása és a cselekményre emiatt kevesebb figyelem kerül. Ez nem azt jelenti, hogy baj lenne, illetve a legjobb azt írni, hogy olvasófüggő, kinek mi tetszik. Kezdünk a kínai Kantonban, ahol Lovell professzor egy ezüstrúddal meggyógyítja a pestistől haldokló Robint és magával viszi a messzi Londonba. A gazdag életért cserébe annyit kér, hogy tanulja meg a klasszikus nyelveket, a görögöt és a latint, illetve ne feledje a hazája szavait sem. A kemény munkáért pedig jutalom jár, ha Robin tartja magát a megbeszéltekhez: bekerül Oxfordba és a Királyi Fordítói Intézetbe, ahol megtanulja mit jelent a fordítói varázslat.
A könyv nagyon hosszú intervallumot fog át: Robint már gyermekkorától fogva követjük és láthatjuk még az egyetemi éveit is. Hosszú az út Oxfordig és amikor oda kerülünk, akkor üt be igazán a dark academia hangulat. Az akadémiai éveket és a tanulás folyamatát egyébként nagyon szerettem ebben a kötetben - általában ezeket szoktam szeretni a többiben is.
"Ki ne álmodna arról, hogy egy könyvtárban éljen?"
Kell is ez a hosszú alapozás, hiszen Robin nevelkedése érv a későbbi döntéseire. Kuang erősen mutatja meg a korszak és Anglia hozzáállását külföldiekhez, más gyarmati országokhoz. A könyv kemény gazdasági és világpolitikai összefoglalót ad Anglia befolyásáról, a középpontba állítva az ezüstöt, amiért az ország kizsákmányol más területeket. A fő érték ez a nemesfém, amit ha szópárokkal látnak el, akkor előhívhatják a fordítás során megváltozott, vagyis rejtett jelentést. Igazán ötletes! Az ezüst felhasználása, mint mágia forrása nem annyira látványos, mintha varázspálcát suhogtatnának a népek, inkább ilyen életminőséget javító megoldásokban lehet gondolkodni. Mágiának mágia, de annyira beleolvad a mindennapokba, hogy szinte alig lehet észrevenni. A fordítás ilyen szintre emelése számomra nagyon tetszik.
A könyv egy pontján a szerző újra a kínai helyzetre koncentrál, illetve az iskolán és országon belüli rasszizmusra. Különösen arra tér ki, hogy hogyan látják a könyvbeli angolok a többi népet: alsóbbrendűeknek, eszközöknek. Ahhoz pedig, hogy az oxfordi helyzetet láthassuk, megkapunk négy diákot, mint első évfolyam, akikből hármójuk külföldi. Kuang bár a helyzetüket nagyon szépen vázolja, a karakterizálást úgy oldja meg, hogy a rasszizmus szemüvegén keresztül láthatjuk az egyes szereplők döntését, reakcióját az eseményekre. Viszont a globális helyzet a fontosabb, ezért annyira belesimul az eseményekbe ez is, hogy nem igazán tudok a karakterekkel együtt lélegezni. A figyelmünk erősen a politikai és gazdasági helyzetre irányítódik, a karakterekre pedig annyira nem kerül erős fókusz, hogy nem igazán érdekelt olvasás közben, mi történik velük. Kuang megtartja a három lépés távolságot, nem akarja, hogy kötődjünk hozzájuk. Ellenben Robin karakterfejlődése bővebb, mint a többieké, hiszen folyamatosan nyílik ki számára a világ, ütköznek az elvei, gondolatai és a meghasonlásában rejlik az igazi esszenciája az ő létének, hiszen adja magát a kérdés: melyik világ felé tartozik hűséggel? Az amelyiknek, bár nem kérte, mindennel tartozik, vagy annak, ahova eredetileg beszületett? Egyikhez sem tartozik igazán, de mégis választania kell. Robin nagyon lassan áll át az általa helyesnek tartott irányba.
"Az anger szó eredete szorosan összefüggött a fizikai szenvedéssel. Az anger először 'szenvedést' jelentett, ahogy az óizlandi angr mutatta, majd 'fájdalmas, kegyetlen, beszűkült' állapotot, ahogy az óangol enge szón látható, amely a latin angorból eredt, amelynek jelentése 'fojtogatás, kín, gyötrelem'. A harag egyfajta fojtófogás volt. A harag nem teszi erősebbé az embert. Befészkeli magát a mellkasába; addig nyomja szét a bordáit, amíg csapdába esve nem érzi magát, fulladozva, lehetőségek híján. A harag forrt, majd robbant. A harag a beszűkülés volt, az azt követő dühkitörés pedig a levegőhöz jutásra tett kétségbeesett próbálkozás.
És a rage természetesen az őrületből eredt."
Kuang nyelvészettel kapcsolatos megállapításai és úgy az egész mágiarendszer alapja egyszerűen zseniális. Hihetetlen kutatómunka és tudás áll e mögött a könyv mögött, bár ez nemcsak a nyelvek bemutatására igaz, hanem a történelmi háttér vázolására is.
A regény vége nagyon ütős, ha nem olvastam volna előre, ahogy szoktam, eldobtam volna a kötetet meglepetésemben. A Bábel itt csúcsosodik igazán, az addig megalkotott érvelés itt nyer értelmet.
Tehát összességében annyira bő ez a regény, hogy hirtelen nem is igazán tudom megfogni ennél jobban a lényegét: van itt szó rasszizmusról, generációs különbségekről és hazafiságról, barátságról, elvekről. Bár hosszú és lassan haladtam vele, nagyon élveztem Kuang sorait, szerintem az írónő nagyon jól ír. Ám ez a regény nem tudta a szívem meghódítani, sajnos a Bábel nem tetszett annyira, mint a Mákháború, vagy a Sárga. Talán a grandiózussága miatt, vagy túlságosan alapos, vagy túlságosan jól megírt, de nekem valami hiányzik, vagy csak túl sok minden akar lenni egyszerre.
Úgyhogy ajánlom, de ha nem szereted a lassan kibomló cselekményt és a részletes világkidolgozásokat, akkor csak óvatosan vele!
0 komment