Értékelés: Wormwood-apátság
"Nem adhatjátok el a Wormwood-apátságot! Nem is birtokoljátok. Az Apátság birtokol minket. Mi mindannyian ezt a helyet szolgáljuk a halálunk napjáig."
Élménybeszámoló:
A történet szerint, avagy a fülszöveg:
Ormdale völgye nem csupán apró titkokat rejt… némelyiknek még fogai is vannak. Edith Worms levelet kap rég nem látott rokonságától, amely egy csapásra felforgatja az életét. Hamarosan egy omladozó gótikus apátságban találja magát Yorkshire vadregényes tájain, ahol az idő megállni látszik, és a múlt még mindig él.
Edith sok furcsasághoz hozzászokott már – végül is egy viktoriánus lelkész lánya –, de arra ő sem számít, hogy érkezése után nem sokkal egy mitikus szalamandra pottyan az ölébe a kandallóból. És ez még csak a kezdet.
A Wormwood-apátság különös lények, ősi családi titkok és megfejtésre váró rejtélyek otthona. Ráadásul úgy tűnik, Edith szerepe nem merül ki a vendégeskedésben: talán épp őrá vár a feladat, hogy megőrizze a család örökségét.
Idővel egyre szorosabb, nehezen megfogható kötelék alakul ki közte és tüskés természetű unokatestvére, Gwendolyn között, és ezzel együtt Edith is egyre biztosabb benne, hogy maradnia kell. Arról nem beszélve, hogy a közelben él egy sötét tekintetű, zavaróan jóképű szomszéd is, aki feltűnően nem szeretné, hogy a lány valaha is távozzon.
A Wormwood-apátság az Ormdale titkai című sorozat első kötete – meghitt hangulatú, gótikus fantasy tele rejtéllyel, sárkányokkal és a barátság kihívásaival. Tökéletes olvasmány Emily Wilde rajongóinak és mindazoknak, akik szívesen kalandoznak a tündérek, régi házak és titkok világában.
Első körben a borító keltette fel a figyelmem, aminek nagyon tetszett a hangulata és utána néztem meg jobban a fülszöveget, ami sikeresen meggyőzött arról, hogy nekem ezt itt és most olvasnom kell! Milyen jól hangzik egy-két jellemzője, mint például a gótikus fantasy rejtéllyel, sárkányokkal és barátsággal! Egy kicsit visszatérve a borítóra, azt kell írjam, hogy a kép meleg színárnyalatai már előrevetítik azt az érzésvilágot, amit a történet próbál ébreszteni az olvasóiban és sikerrel is jár vele, legalábbis nálam megtette; a műre csak jó szívvel tudok visszagondolni.
A történet Edith hősnőt és családját követi, akik egy rossz hírt kapnak: unokatestvérei férfi rokonai elhunytak és az ősiség törvénye miatt édesapjára száll a birtok, a Yorkshire vadregényes tájain lévő apátság. Édesapja, aki egy helyi parókia tiszteletese, nem szeretné a három unokahúgát kisemmizni, ezért Edith lányával már kész tervvel érkeznek a helyre: szeretnék átjátszani valahogyan a hölgyekre a területet. Ehhez egy kívülálló jogász segítsége szükséges, de amíg ezt nem rendezik el, szükséges a helyszínen maradniuk. Wormwoodban nemcsak a három unokatestvérrel találkoznak, akik közül Gwendolyn az, aki a kezében tartja a dolgokat, hanem szomszédjukkal, Drake-kel is, akit Edith narrátorunk nem igazán kedvel első körben.
Edith számára a helyszínen nem ez az egyetlen szokatlan esemény, hiszen egy kis szalamandrát talál a hasábok között, a tűzben, a neki rendelt dolgozószobában. A helyiek emellett figyelmeztetnek mindenkit a táj veszélyeire, hiszen feltérképezetlen barlangrendszer húzódik alattuk, ahova nem érdemes betérnie senkinek a megfelelő vezető nélkül, sőt sehogyan sem. És ahogy az lenni szokott, amilyen szövevényes ez a természeti képződmény, annyira gubancos a Wormwood-apátságot behálózó titkok sokasága, ami a főhősünkre vár, hogy feltárja nekünk.
Ezt a könyvet nagyon szerettem kézbe venni, tökéletes olvasmány volt a hosszú napok estéire, amikor csak arra vágytam, hogy valami addiktív történet beszippantson, lehetőleg fantasy verzióban, köszönöm. Nagyon szeretem Jane Austen munkásságát és első körben, amikor olvastam az első oldalakat az írónő jutott eszembe, a szóhasználat és a környezet miatt, amire később az idézetek is dobtak pár lapáttal. Alig tudtam letenni és ezen a ponton kezdek rájönni, hogy amilyen rohangálósak a napjaim és stresszes a munkám, a cozy fantasy tud adni olyanfajta nyugodt pillanatokat, amikre nap közben is vágyom, úgyhogy úgy néz ki, új kedvenc zsánerem születik lassan.
"Ebből először is arra következtettem, hogy Drake egy szörnyeteg, másodszor pedig, hogy ismeri Austent. Ez azonban egy olyan ellentmondás volt, amit megint csak nem tudtam hova tenni."
Zsáner alapján tehát a Wormwood-apátság egy cozy fantasy, ami a moly.hu szerinti jellemzője alapján kellemes, nyugodt környezetbe helyezi a cselekményt, kis léptékben halad és inkább a kapcsolati jellemzőkre helyezi a hangsúlyt, illetve most ez utóbbi mellett a titkokra, amik a teret teljesen behálózzák. A cselekménye lassú, a gótikus környezet az omladozó apátsággal teljesíti a helyszínre tett kritériumot, illetve a szerző a kapcsolati vonásokkal sem marad adós, a téma itt a barátság.
Kicsit nehezen akarta megadni magát nekem a fő vonala, vagy túlságosan belesüllyedtem a világba, de a vége felé, már sikerült összeszednem magam és rájönnöm, hogy mi az ami nagyon tetszett Edith-ben és úgy általában az egész regényben. Írom is: az átfordított történet jellege (spoilermentesen: egy mondat utal rá igazán), illetve az, hogy a lány nagyon jó kérdéseket tesz fel, amelyek nem igazán szokványosak ilyen típusú művekben mutatva azt, hogy Edith egy kíváncsi elme és inkább elemző személyiség. Imádom!
Úgyhogy nem szeretném ezt a kötetet ennyire, ha a főhősünk más típusú karakter lenne. A könyv súlypontjai nagyon rendben vannak, nincs benne semmi olyan túlzás, amitől már unalmas lenne és ehhez társul Edith jelleme, akinek egyértelműen fejlődnie kell egy teljesen más környezetben, mint amit megszokott. A lány nem tökéletes, néha rossz döntéseket hoz, de vállalja a tettei következményét és képes beismerni a hibáit. Kezdetben nyers, fennhéjázó, kicsit arrogáns vonásokkal kezd, amik emberi érzéseket rejtenek, pl. a barátság iránti vágyát. Az írói véna kellemes plusz, ahogy a hüllőjéhez való hozzáállása is, ami gyengédségre utalhat. Gwendolyn, az unokatestvére, egy teljesen más karakter és mindkettejük háttértörténetét megismerhetjük, amelyekben azért akadnak nehézségek. Előkerülnek generációs terhek is, amelyek itt nem mint minták, hanem feladatok adódnak tovább, de meglétük legalább olyan súlyos, illetve szó esik még a választásokról, a szabad döntésekről. A barátság témája pedig szépen kidolgozott a lapokon, nehezen indul, de akármi lehet belőle.
"Különben is, hogyan létezhetne igaz barátság őszinteség nélkül? Talán egyszerűen csak könnyebb volt számomra hagyni, hogy az emberek megalkossák rólam a saját véleményüket, mint elmagyarázni nekik, ki is vagyok valójában."
A regény megírását kutatómunkával segítette a szerző, amelyről egy rövidebb összefoglalót kapunk a rész végén. A Wormwood-apátság több vonásáról mesélhetnék még, de számomra ezek voltak a legfontosabbak, úgyhogy összességében, ha röviden kéne összefoglalnom a mindent is, csak annyit szólnék, hogy Jane Austen fantasy vibe, ami aztán tényleg nagyon ott van a helyén. Tetszett a hangulata, a szóhasználata, a környezete, a fantasy elemei. Kicsit a gyerekkorom olvasmányaira emlékeztetett engem, ha ez a könyv már létezne XY éve, a HP mellett ez a kötet lenne a kedvencem. Mint első rész a titkok elhelyezéséről szól és egy kis világbemutatásról, az alapozás valószínűleg folytatódni fog a második részben. Jajj, és még humoros is!
Szóval ez egy ZV approved olvasmány a vizsgaidőszak közepén, vénymentes. Szívesen!
Ajánlom!
5 / 4.5
Cím: Wormwood-apátság
0 komment