Értékelés | Megtalálni, mi az igazán fontos
"Csak egy nyomorult álmodozó vagyok, mindig is az voltam."
Fülszöveg:
Marcell párizsi bérlakásuk falába süllyesztve különleges szerkezetet fedez fel – egy lencsét, amelyen keresztül mozgókép vetül szobája falára: a „vásznon” a szemközti kávézó több mint harminc évvel korábbi mindennapjai elevenednek meg. A fantasztikus találmány elbűvöli a gimnazista fiút, ahogyan a kávézó megejtően szép pincérnője, Ninette is. Létezhet-e szerelem, ha a szeretett lány évtizedekkel korábban volt fiatal, és most Marcell édesanyjával lehet egyidős? Vagy ő is csak képtelen vágyálom, mint Emma Lili, a volt brüsszeli osztálytárs, aki az országhatárok miatt elérhetetlen a fiú számára? Marcell nyomozni kezd Ninette után, és a könyvtár archívumában megtalálja azokat a korabeli újságcikkeket, amelyek a pincérlány elrablásáról, kegyetlen bűntények soráról számolnak be. Életében először kimerészkedik a képzelete és vágyai nyújtotta biztonságból, és a különös találmány segítségével megpróbálja felvenni a kapcsolatot Ninette-tel, hogy figyelmeztesse a veszélyre…
A szerző a saját könyvéről:
„Ez egy történet. Nem regény. Vagy ha úgy tetszik, három egybefonódó kis „regény”. Nem hasonlítanak egymásra, még a hangjuk és a színük is más. A történet szerelmi történet – de ha csupán az volna, nem lenne értelme sok szót vesztegetni rá. Még ha különleges szerelem is ez, hiszen a lány elérhetetlennek tűnik a fiú számára: nem az ő „regényének”, hanem egy másik, évtizedekkel korábban játszódó „regénynek” a szereplője. Az álmodozók már csak ilyenek, nem akármilyen, hanem lehetetlen álmokra van szükségük. De a történetekben – ha méltók erre az elnevezésre – mindig van valami váratlan, hihetetlen. Nemegyszer a vágy és a valóság találkozásából születik meg a különleges pillanat.
A történetben szerepel az a szomorú nap, amikor a legendás Beatles együttes énekes-gitárosát meggyilkolták. A zenész élete utolsó interjújában a szerelmét idézte: „Az álom, amit egyedül álmodsz, csak egy álom. Az álom, amit együtt álmodtok, valóság.” Akár e történet mottója is lehetne ez a gondolat.”
Élménybeszámoló:
A történet szerint Marcell Párizsba költözik édesanyjával és annak párjával. Nem érzi komfortosan magát, mert otthagyta Brüsszelben a szerelmét, Emma Lilit és nem igazán kedveli a mostoha részét a családjának. Ők nem bíznak meg benne, folyamatosan kontroll alatt tartják és készenlétben állnak arra az estre, ha a főhősünk valami butaságot csinálna. Az új szobájának falán az egyik este felfedez egy fénypászmát és rájön, hogy a falba egy dugó ékelődött, amit kihúzva, egy teljesen új világ tárul elé: odakint éjszaka van, míg a lencsén keresztül nappalt lát. Az ablaka a Café du Chat Noir felé néz és ugyanez igaz a lencsére, csak annyi különbséggel, hogy azon át a nyolcvanas évek történéseit figyelheti meg. Amit meg is tesz, szinte függője lesz a régmúltnak és azon belül egy lánynak, Ninette-nek, aki pincérnőként dolgozik az üvegen keresztül figyelt mindennapokban.
Ahogy nézegeti a bájos hölgy munkáját, egyre érdeklődőbb iránta és egyre vonzóbbnak tartja őt. Az egyik esti műszak végén, amikor Marcell már azt gondolja, hogy nem történik semmi, elrabolnak egy lányt, aminek pont szemtanúja lesz. A könyvtárba rohanva megnézi a periodikákat és felfedezi a fájó hírt: Ninette-t is elrabolták! Így már csak a kérdés annyi, tudja-e figyelmeztetni a jövőből a lányt a rá váró veszélyre?
"Nem furcsa világ az, ahol az igazságtól szégyenkezni kezd az ember?"
Könnyed és gyorsan csúszó kötetet szerettem volna olvasni, ezért esett a választásom a Titkos mozira. Valamennyire teljesült a vágyam, hiszen elég gyorsan végigértem a regényen és még jól is szórakoztam közben. Nem tökéletes az élmény, de nem tartom egy rossz olvasmánynak a Titkos mozit.
A borítója nem az én stílusom, de tetszik nekem a kép készítése mögött húzódó gondolkodásmód. Adott nekünk egy udvar, és annak a tetején egy ajtó található, amin keresztül a területre néz be egy fiú alak, vagyis Marcell. Ez a lencsét szimbolizálhatja, hogy teljesen felülről, mintegy kívülállóként figyeli mások életét vele a főhős. Az előtérben pedig szerepel egy piros nőalak, ami a vér színére emlékeztet engem és emiatt asszociálok Ninette-re, pedig akár Emma Lili is lehetne, de inkább az előbbi. A színvilága elég komor ezzel az összhatással, a kontrasztos színhasználat pedig nagyon tetszik. Ha már a borító nem, a fülszöveg keltette fel igazán a figyelmem a regény olvasásához, azzal a lencsével, amivel a használója a múltba képes tekinteni.
Nagyon szeretem a könyvben az olvasmányosságát és azt, hogy - az előbbiből is következően - könnyen lehet vele haladni. A leírás nincs túlbonyolítva, a szerző a lehető legegyszerűbben mesél Marcell költözéséről, életéről, aki rövid vázolás után már meg is találja a lencsét, hogy utána a vágyakozásáról olvashassunk, ami Ninette iránt fogja el. Az író pontosan annyit árul el, amennyi szükséges a megértéshez, de ez nem minden elemnél kifizetődő. Például szintén ilyen szűkszavú, ha a lencséről, vagy más karakterekről van szó, akikről jobb lenne kicsit többet tudni, Marcellnél viszont működőképes és pont elég.
Ahogy befogadtam a történetet, azt szűrtem le belőle, hogy az álmodozás mennyire megakadályozza, hogy figyelhessünk a mindennapjainkra. Kicsit továbbgondolva, mélyülhet a történet a "maladaptive daydreaming" magyarázat behozatalával, de ennyire nem akartam belemenni, így maradjunk a felszínnél. Azzal, hogy Marcell látja Ninette-t és a múltat a szerkezeten keresztül, elveszti a valóság iránti érdeklődését, nem fedezi fel a várost, a környezetét, mert a saját mozijával foglalkozik. Annyira figyeli a filmjét, hogy közben elfelejt élni. Emiatt számomra a kötet azt sugallja, hogy nem érdemes homokba dugni a fejünket és légvárakat építeni, élni kell és megfelelő mennyiségre szorítani az álmodozást, amennyi már nem káros és nem megy annak a rovására, hogy a valóságban maradjunk.
A nyomozás szála nagyon tetszett nekem. A főszereplőnek alapvetően jó ötletei támadnak, hogy hol keressen utána a titokzatos pincérnőnek és hogy történt-e valami abban az évben, amire utalást kap. Feszes tempóban haladunk a főhőssel és még csak egy gondolat sem támad arra nézve, hogy bármikor is megunjam az egészet. Feszülten figyeltem és nagyon kíváncsi voltam, mire fog kifutni a történet... amit viszont sajnos meg tudtam tippelni. Pacskovszky Zsolt kiszámíthatóan fogalmazott, nagyon irányítani akarta a figyelmem és ezért már előre kitaláltam, hogy mi lesz a csavar és körülbelül hogyan alakul a kivitelezése a végkifejletnek.
"Sajnos a rendőrök sokszor már csak akkor tudnak tenni valamit, madame Pivot, ha bekövetkezik a tragédia: elvégezni a helyszínelés szomorú feladatát."
A kötet rövidsége miatt sem jut túl sok hely és idő azon karakterek kifejtésére, akik a végén érkeznek, illetve a találmány bővebb bemutatására. A regény egyébként négy nagyobb részre osztódik, amiből egy Marcellé, egy a
pincérnőé, a másik kettő pedig a múltbeli krimi szálhoz kötődik. Érezhetően lankad a lendület az utolsó pár oldalra, mert a végjátékot túl
sietősnek érzem, egy kicsivel hosszabb lezárás jobbat tenne a
Titkos mozinak. Érzetileg szintén sokkal hosszabb Marcell és Ninette nézőpontja és túlságosan kapkodósnak érződik az utolsó pár oldal az új ötletek behozatalával (erről a spoilermentesség megtartása miatt nem nyilatkoznék jobban). Ez az egyetlen bajom a történettel (és a végén a durvább jelenetek megjelenése, hiszen céltalannak érzem őket), minden más tetszik.
Tehát összességében egy izgalmas könyvecskét olvastam el, amiben egy, az álmaiba kapaszkodó fiú próbálja megtalálni a régmúlt kor egy pincérnőjét és közben rájön, mi fontos a számára az életben.
Úgyhogy
5 / 4 pont.
Tetszett.
0 komment