"Vannak napok, amikor a világ összes el nem mondott története a szél szárnyán hozzám száll, hogy leveleit vesztett, csupasz ágként didergő szívemet vadul megcibálja. Ezeken a napokon még egy kis szemeteszsák kidobása is meghaladja az erőmet."

"Úgyhogy azt mondtam, elég az első alkalmakból. Végtére is régi önmagunk nem több holmi elmosódott színfoltnál, amelyet mostani énünk támfaláról szemlélünk."

"A macimézes flakonoknak nem voltak nagy vágyaik. Csupán egy kis törődést, figyelmet szerettek volna, mint mindenki. Találni egy megértő társat vagy egy befogadó családot. Ilyenkor persze fogalmuk sem volt még, miből áll az élet. Csak sejtették, hogy ha mind ugyanonnan indulnak is, bármerre ragadhatja őket a sorsuk. Így várakoztak mindannyian, mint töltények egy fegyver tárában, kilövésre készen."

"A hiány, a szeretethiány olyan erős szomjúság, hogy bármit magába szív, mint egy kábítószerfüggő, aki nem nézi az anyag minőségét, amihez hozzájut, és azzal a bizonyossággal adja be magának a halálos adagot, hogy jót tesz magával. Megkönnyebbülten, hálásan és megbékélten."

"Ugyanakkor elég nagy vagyok már ahhoz, hogy megérezzem, milyen félrevezető, csalóka a helyzet, és ahhoz is, hogy megértsem: számtalan hűségesküje, a fogadkozása, hogy a legcsodálatosabb emlékeket hagyja maga után, mind egy-egy újabb hazugság az életművének és a vágyainak szolgálatában. Azt veszem észre, hogy lassan meggyűlöltem, amiért bebörtönöz engem ebbe a folyamatosan íródó fikcióba, egyik könyvbe a másik után, amelyekben mindig a szebbik szerepet adja magának, hogy berekeszt egy fantazmába az egójával, és ezt a fantazmát hamarosan kiteszi a nyilvános térbe is. Nem tudom többé elviselni, hogy vallást csinál a képmutatásból és a hazugságból, az írói mesterségéből pedig alibit, amellyel a függőségét igazolja. Többé már nem ülök fel a játékának."

"Hófehérke akkor szeret bele a hercegbe, amikor találkoznak az erdőben, és még akkor is szerelmes belé, amikor megcsókolja, és felébreszti az álmából a mérgezés után, de mi történik azután? Még tíz évvel később is szerelmes belé, amikor a legnagyobb fiuk felsős lesz, a legkisebb meg épp a szobatisztasággal küzd? Mondanám, hogy elképzelhető, hogy Hófehérke továbbra is szereti a herceget, azt viszont nehéz elképzelnem, hogy szerelmes belé. Persze csúnya dolog így gondolni, vagy ezt mondani, mert olyan, mintha az angol vasúti kocsikhoz hasonlóan érzelmekből is lenne első és másodosztályú. Szerelmesnek lenni a lépcső magasabb fokát jelentené? Netán tévedek?"

"A líceumban, erkölcstanórán Cervino tanárnő mindig azt mondta, hogy a szabadság egyszerre választás és lemondás. Hogy könnyű olyankor választani, ha a lehetőségeink homlokegyenest ellentétesek, mert a jó és a rossz világosan kirajzolódik. De az élet leginkább meghatározó döntéseinél általában több, egyaránt vonzó lehetőség van, és meghatározott érvek szólnak mellettük. Így kötünk ki a kételyek mocsarában."

Ugyan mit mondhat, hogy megértesse ezzel a lánnyal - ezzel a gyerekkel -, mit jelent, ha az ember maga előtt látja addig ismert életének képét - egy tartalmas és szépséges képet, az órákat és heteket és éveket, amelyekből összeáll egy közös élet, egy család -, majd pedig azt látja, hogy minden teketória nélkül kitépik azt a képet a keretéből?