"Sokáig szentül hittem, hogy a toll varázspálca. Nem voltam naív, és mégis hittem benne. Mert nálam így működött. Türelmesen építgettem, a szavak legókockáiból raktam össze alternatív világokat. Az íróasztalnál ülve a többé-kevésbé vágyaim szerint forgó világ királynőjének éreztem magam. Én rendelkeztem szereplőim életéről és haláláról. Minden magyarázat nélkül nyuvaszthattam ki a seggfejeket, kegyelmezhettem meg azoknak, akik megérdemelték, szolgáltathattam igazságot a mindenkori erkölcsi meggyőződésem szerint. Három könyvemet adták ki, de vagy tucatnyi másik csírázott, formálódott a fejemben. Ez a szám pedig elég jelentős ahhoz, hogy egy olyan fikciós világot teremthessek magamnak, amelyben majdnem ugyanannyi időt töltöttem, mint a valóságban."

Az értékelés a Prológus - Könyvheti projektre készült. 

Történet

Flora Conway egy titokzatos és elég népszerű írónő, akinek a gyermeke rejtélyes módon tűnik el a házukból, miközben bújócskáznak. A rendőrség nem talál elegendő nyomot, de egyedül Mark Rutelli nyomozó marad elég kitartó és úgy néz ki, hogy makacs igazságvágya eredményt hozhat... 

A másik szálon megismerkedhetünk Romain Ozorskival, akiről mintha a nyomorúság szobrát mintázták volna, annyira nem jön össze az életében semmi, legalábbis a könyvbeli jelenünkben. Egyébként ő egy író, aki korábban elég szép sikereket ért el, de felesége ki akarja semmizni és elvenni egyetlen közös gyermeküket. 

Kettejük találkozása pedig egyikőjük életére sem marad hatástalan, sőt! 

Élménybeszámoló

Nagyon régen olvastam Musso tollából bármit... tíz éve. Te jó ég! Ezt leírni is ijesztő! Éppen ezért ideje volt, hogy újra belevessem magam a munkásságába, hiszen már nem emlékeztem rá rendesen, csak annyira, hogy az akkoriban tőle olvasott regény tetszett nekem. Na, de melyik legyen az a történet, amivel meg kell most ismerkednem? Hosszú ideig nem tudtam dönteni, hiszen már egy ideje gondolkodom ezen, de végül elhatároztam, az első lehetőség, ami szembejön velem és a szerzővel kapcsolatos, kihasználom éééés ez lett a Regényélet. Elolvastam a fülszövegét, megtetszett az alap és elolvastam. 

Húsz éve minden áldott reggel bekapcsolom a számítógépet, elindítom a szövegszerkesztő programot, és a világ középszerűsége elől az általam alkotott párhuzamos életekbe menekülök. Az írás számomra soha nem jelentett szabadidős tevékenységet. Hanem teljes odaadást. Speciális életmód, ahogy Flaubert mondja; drog, licitál rá Lobo Antunes: "Az ember kedvtelésből elkezdi, végül aztán az egész életét e szenvedélybetegsége határozza meg."

Ez a könyv nagyon trükkös, hiszen rengetegszer megzavart engem olvasás közben, sőt meg merem kockáztatni, hogy még műfajt is vált közben. Elsőre valami krimire számítottam és azt hozza nagyon érdekfeszítő módon, de egy idő után valami mássá alakul. Első körben találkozhatunk Florával, aki aggódik gyermeke, Carrie miatt és az eltűnésének ténye illetve maga a helyzet elég izgalmas, emiatt nagyon könnyű ráhangolódni a történetre és izgulni a kislányért és a hölgyért, na meg várni, hogy kiderüljön, mi történik velük. Florát törékeny helyzetben láthatjuk az eltűnés után és nagyon szívfájdító látni, hogyan igyekszik megbirkózni a lánya hiányával. Rutelli nyomozó tartja benne a lelket, hiszen olyan nyomokat talál, amik elvezethetnek a megoldáshoz...
Úgyhogy a krimi szál nagyon érdekesen alakul, ez iszonyúan foglalkoztatott olvasás közben és emiatt alig akartam letenni a regényt. Gondolatban jófelé indultam el, legalábbis arra, amerre hősünk, de aztán az első csavarnál rájöttem, hogy Musso az orromnál fogva vezet. Majd később azt hittem valami misztikus irányba megyünk tovább, hogy megint koppanjak és rájöjjek: feleslegesek az elvárások. Amennyi átejtés van ebben a könyvben... és azt tudom írni, hogy ezért megérte olvasni! Nagyon régóta nem vert át ennyiszer szerző na meg éreztem magam ennyire szürreálisan és jól szórakoztam az élmény hatására, szóval igen! Hatalmas nagy elismerésem felé, legalábbis erről az oldalról. Ez a kötet kizökkentett a megszokottból!

Nagyon szerettem a regényben az írói hivatásról szóló részeket, azokat, ahol akár Flora, hiszen ő szintén sikerszerző, akár Romain elmélkedik ebben a témában. A gondolataik érdekesek (az idézetek többnyire ezekből a helyzetekből származnak, ezzel is mutatom, hogy mennyire tetszenek) és a Regényéletben még azt kedveltem, ők hogyan élik meg az íróságukat, hogyan gondolkodnak egyes témákban, vagy az irodalmi vitáikat. Illetve azt, hogy egy író számára mit jelent a saját műve. Pont ez a lényeg, arról szól számomra a regény hogy az írók hogyan küzdenek meg a problémáikkal az írás segítségével.

De mi jó van abban, hogy az ember olyan történeteket ír, amelyekről tudja, hogyan végződnek? Az évek múltával megváltozott a munkamódszerem. Most már az érdekel, hogy milyen meglepetéseket tartogat számomra a saját történetem, kíváncsian figyelem, mi kerekedik ki a sztoriból. Kedvemre van, hogy úgy üljek neki az írásnak, hogy nem ismerem az oda-vissza történetet. Ez a Stephen King-féle módszer. Ő azt vallja, hogy a történetek már az előtt léteznek valahol, mielőtt megírná őket valaki.

Flora része után megismerhetjük Romaint, aki a regény másik erősebb pólusa. Számomra ő markánsabb szereplő. Párhuzamokat lehet találni a két hős között, Romain problémája mégis egy más szinten jelentős, de ugyanolyan izgalmas, mint Floráé, bár a férfi kevésbé kedvelhetőbb, mert egy-két megnyilvánulása sok, de alapvetően ez még belefér a kötetbe. Ő egy nagyon aljas terv áldozata és tehetetlen, olyan, mintha az életébe nem sok beleszólása lenne. Általa több kérdést is érint a szerző, ilyen például a nevelés és az anyai szerep egy gyermek életében, vagy a Mit ér meg, hogy megtarthasd az addigi életed? klasszikus téma. Tetszik az, ahogyan elgondolkodik az író és a szereplő közti kapcsolatról, párhuzamról, hogy egy szerző nem tudja függetleníteni magát a szereplőitől az írásuk közben és mégis ad egy alternatívát arra, hogy mit jelenthet az, hogy "a karakterek a szerzőtől külön élnek".

Nagy problémám a Regényélettel a rövidsége, mert egy idő után annyi a csavar és a szereplőkre vonatkozó információ, hogy nagyon töménynek kezd érződni a történet és egy-két jelenete, vagy döntése súlytalannak. Ez persze olvasófüggő lehet, de számomra ezzel felgyorsult minden és nem annyira szeretem ezt az írásmódot. 

És nincs nagyobb emberi tévedés, mint azt állítani, hogy csak a valóságban élünk, hiszen ha az ember valóságosnak gondol bizonyos helyzeteket, azok a helyzetek menthetetlenül valóságos következményekkel járnak majd.

Ez az idézet szintén nagy kedvencem:

De a regényíró szabadsága sem korlátlan, ezt maga is tudja. Az alakoknak megvan a maguk igazsága. Ha már szerepelteti őket, nem hagyhatja félbe a történetüket, a személyiségüknek, a valódi természetüknek, a titkos életüknek ki kell bontakoznia.

Összességében nagyon tetszik benne, hogy elgondolkodtató, hogy ennyire csavaros, maga az alapötlete és a gondolatisága, amit a rövidsége sajnos kurtít. Mindenesetre jó volt visszatérni a szerzőhöz, biztosan fogok még olvasni tőle a közeli jövőben! Ajánlom annak az olvasónak, akit érdekel az írók élete és kíváncsi egy nem szokványos történetre.

Ajánlott évszak az olvasásra a borító színei alapján: 

❥ tavaszi

 

 Ha kíváncsi vagy a könyvre, lesd meg a kiadónál:

 

Szerző: Guillaume Musso

Illusztrátor: -

Sorozatcím (kiadói): -

Sorozatcím: -

Következő rész címe: -

Cím: Regényélet

Eredeti megjelenés: 2020

Kategória: kortárs, gyász, krimi

Fordító: Füsi Lídia

Oldalszám: 224 oldal

Kiadó: Park Könyvkiadó

Megjelenés: 2021

Ár: 3.999 Ft

 

Fülszöveg:

Hat hónappal ezelőtt, 2010. április 12-én hároméves kislányomat, Carrie Conwayt elrabolták, miközben bújócskáztunk a Williamsburgben található lakásomban. Így kezdődik a nyilvánosságtól elzárkózó írónő, Flora Conway története. Carrie eltűnésére nincs magyarázat. A lakás összes ajtaja és ablaka zárva volt, a régi New York-i bérház biztonságikamera-felvételein behatolásnak semmi nyoma. A rendőrségi nyomozás eredménytelenül zárul. 

Mindeközben az Atlanti-óceán túlpartján, egy pusztulásnak indult házban magányosan gyötrődik a megtört szívű író.A rejtély kulcsa nála van. Flora mindent megtesz, hogy megtalálja. 

Ha az ember a nap jó részében egy kitalált világban kalandozik, nem egykönnyen találja meg a visszavezető utat. És szédeleg a két világ közti határvidéken.

Az értékelés a Könyvheti projektre készült (Prológus). Az előolvasói példányt köszönöm a Park Könyvkiadónak!