Értékelés | Szörnynek lenni a társadalom szemében
"Visszaélés-e a hatalommal, ha belenyúlunk egy élőlény tudatába és elhitetjük vele, hogy más, mint akinek-aminek addig tartotta magát? És ha a válasz erre igen, akkor mennyiségi kérdés-e, hogy az ilyen elkövetőt szörnynek ítéljük, vagy sem? Egy eset még belefér, főleg, ha a jó ügy érdekében tesszük, de kétszeri vagy a sorozatos elkövetés már elfogadhatatlan? Ha pozitív szereplő teszi, akkor rendben van a dolog?"
Fülszöveg:
A szörnyek népszerűsége töretlen, sőt felfelé ívelő: rémeink elválaszthatatlan részei mindennapi életünknek. De vajon mennyire értjük a szörnyeket, amelyeket mi magunk hozunk létre, csodálunk és félünk? Látjuk-e, mi köti össze a múlt ikonikus, frankensteini szörnyét a jövő mesterséges intelligenciájával? Mi köze van Marvel Kapitány macskájának az Alien-sorozathoz és miért félnek annyira a Star Trek kemény férfi karakterei az univerzum női szörnyeitől? Miért nem egyfélék a vámpírok, és miért kezdtek el fejlődni a zombik? Milyen szorongásainkat tárják fel az állati szörnyek és a különféle állat-ember és növény-ember hibridek?
Míg a középkorban a szörnyek a veszélyes ismeretlent jelölték a színes térképeken, ma már egész tudományág alapul a szörnyek feltérképezésén. Ebből ad ízelőt ez a népszerű regényeket és filmeket elemző tanulmánykötet – hogy minél jobban eligazodjunk saját világunk szörnyekkel teli térképén, vagyis jobban értsük félelmeinket és önmagunkat: a szörnyek által meghatározott embert.
Szerzők: Benczik Vera, Fodor András, Gyuris Norbert, Kérchy Anna, Limpár Ildikó, Panka Dániel, Pintér Károly, Rusvai Mónika, Sohár Anikó, Szujer Orsolya, Vancsó Éva
Róluk lesz szó: Mary Shelley: Frankenstein; Jurassic World-filmek; Ex Machina; William Gibson: Neurománc; 2001. Űrodisszeia; Én, a robot, Mátrix-trilógia és Terminátor-sorozat; H. G. Wells: Világok harca; Star Trek – The Original Series; Batman; Pókember; Marvel kapitány; Angela Carter: Esték a cirkuszban; Terry Pratchett: Vadkanapó; China Miéville: Perdido pályaudvar, végállomás, Richard Matheson: Legenda vagyok; M. R. Carey: Kiéhezettek; Daryl Gregory: Stony Mayhall második élete; Robert Holdstock: Lavondyss; Siobhan Dowd és Patrick Ness: Szólít a szörny
Élménybeszámoló:
Az Athenaeum Kiadó legújabb tanulmánykötetét olvastam el nemrégen, a Rémesen népszerűt, ami a címéhez hűen a szörnyeket helyezi a középpontba. A Kiadó korábban már megjelentetett olyan könyveket, amelyek több tématerület szempontjait figyelembe véve elemezik a népszerű vagy kevésbé ismert alkotásokat; általában van egy kérdéskör, amik alapján szerveződnek a cikkek. Ezek közül én a Nevelj jedit! ismerem, de a paletta elég széles, sokféle kérdéskört elemeznek az alkotók; például a politikát, a fentebb említett pedig az oktatást. Egyébként imádom az ilyen típusú okfejtéseket, ezért szerepel mindegyik megjelent (vagy jövőben érkező) ilyen mű a várólistámon, mert nagyon kíváncsi vagyok arra milyen az, ha olyan személy jellemzi az ismert műveket, akinek ez a szakterülete. Szeretnék fejlődni, ehhez tökéletesek ezek a kiadványok.
A jelenleg tárgyalt mű szerzői az irodalom területén munkálkodnak, ahogy az utolsó oldalakról kiderül, mindegyikük más és más területét tartja érdekesnek a szörnyek világának és ezért a kutatási irányuk is ehhez igazodik. Így viszont nagy szerencsénkre egy széleskörű és érdekfeszítő kiadványt tarthatunk a kezünkben általuk, amiből személy szerint sokat tanultam. Közülük Rusvai Mónika nevével találkoztam már, akinek Tündöklő c. regényét nagyon szerettem egyedi ötletei és stílusa miatt, hiszen az írónő nagy mesélő; de a fülszövegben felsorolt alkotások közül sokat vagy ismerek, vagy érdekelnek, szóval alig vártam az olvasást.
A kötet nagyon figyelemfelkeltő borítót kapott, imádom azt a hangulatot, amit áraszt. Bár nem ismerem közelről a régi idők nagy szörnyfilmjeit, de elég Retroshock! részt néztem már ahhoz - valamit többször is - hogy tudjam értékelni őket és ennek a műnek a képe pontosan azt a korszakot idézi, amikor a nép még a nagy rémektől ijedezett a mozikban. Egyszóval telitalálat. Ehhez pontosan illeszkednek a tanulmányok, amelyek hivatottak az adott tárgyalt mű társadalmi környezetét feleleveníteni.
"Mivel a Hüdra a jól bevált fejlevágás módszerével nem legyőzhető, egy addig ismeretlen kategóriát alkot, Herkulesnek tehát ehhez az új ellenfélhez kell alkalmazkodnia. Valójában ez a szörnyszerűségének a legfontosabb alkotóeleme: addig szörnyű az ellene vívott harc, amíg kilátástalan."
Így, a Rémesen népszerűn végigérve, egyfajta konszenzust igyekeztem találni, vagyis egy közös pontot, amit be tudok mutatni, mielőtt rátérnék az egyéni jellemzésekre. Ugye az alap a szörny alakja a kor tükrében és igazából be is fejeztem a felsorolást, mert ezen túl mindegyik szerző mást és mást emel ki a saját egységében. Maga a könyv elég jól lefedi ezt a témát, mert tényleg széleskörű, vagyis szó esik mindenről az MI-tól kezdve a növényhorrorig, ezért is szerettem nagyon a tanulmányok sorának ezen kötetét. Az egyes tanulmányok többnyire érthetőek, de azért akad egy-két szakzsargon, amiért végül 4.5 csillagot adtam (az ötből), mert egy tanulmány nem talált meg engem, de a többit igen élvezetesnek találtam. Maguk a részek kb húsz oldalasak és tizenkét cikk (mint kutatási alapegység használom a kifejezést) fér el a lapokon.
Az első Panka Dániel írása, aki a Frankensteint elemzi és arra a kérdésre válaszol, hogy mi tesz egy regényt frankensteinivé. Tökéletes bevezető, amely mindezek mellett a szörny fogalmát szintén tisztázza és keretet ad a későbbiek számára - ez a szerkesztő, Limpár Ildikó érdeme is. Annyira alapnak vettem, hogy azt hittem, a többi alkotó is majd ezt tartja annak, de nem, ők más nézőpontból elemeznek. Az első kedvencemnek számító cikk összenézi a Jurassic Parkot, az Ex Machinát a Frankensteinnel és közben sorra veszi az alkotóelemeket: az Isten játszó tudóst, a teremtményt és a köztük lévő kapcsolatot, illetve a történet kimenetelét.
A második szövegben Gyuris Norbert értekezik arról, hogy a mesterséges intelligencia milyen formában lehet rém. Témái a gépi etika, az öntudatra ébredés és hogy ezek hogyan ütköznek az emberiség létével többek között a Neurománc, az Én, a robot, a Terminátor, a Mátrix és még egyéb műveken keresztül.
"A mesterséges intelligencia logikus, hideg és kíméletlen gondolkodásmódja, az ember számára végletesen racionális viselkedése félelmetes ellenfél lesz, ha elszabadul: mivel számítási képességei és tudása bőven meghaladja az emberi lehetőségeket, az ellene vívott harc reménytelennek tűnik. Az ember csak találékonyságával és intuitív problémamegoldó képességével veheti fel ellene a harcot - a mesterséges intelligencia elleni küzdelem a túlélésről szól, és a győzelem minden esetben kétséges."
Nem mindegyik művet ismertem, de ez a tanulmány nem sok újdonságot mutatott nekem, viszont akit érdekelhetnek a mesterséges intelligencia kérdéskörei, sok újdonságot találhat benne, mert alapvetően ez a rész szintén jól felépített.
A harmadik tanulmány Pintér Károlyé, aki a Világok harca c. regényt elemzi a földön kívüli lény jellemzése által. Itt jöttem rá, hogy a tanulmányok közös pontjai nem a frankensteini szörny képe, hanem a korszellem bemutatása mindegyiken keresztül. Ebben az elemzésben a szerző azt nézi, hogy az akkori társadalom felfogása hogyan hat a rémek ábrázolására és Wells hogyan töri össze az emberiség magába vetett hitét, tehát az önbizalmát. Nem ismerem az alapot, de ez alapján el fogom olvasni, mert érdekesnek találom az alkotó gondolatmenetét.
A következő, vagyis a negyedik rész Vancsó Éva tollából származik, aki a női szörnyek megjelenését nézi meg a Star Trek - The Original Series-sorozatban. Bevallom őszintén, számomra ez és a következő is szörnyen felkavaró volt, pedig az alkotó csak a korképet mutatja be, néhány epizódot kiemelve a szériából.
Majdnem ugyanez a téma tűnik fel Szujer Orsolyánál, aki képregényes macskaalakok megjelenését elemzi először a DC és a Marvel univerzumban, vagyis jellemzi a Macskanő és a Fekete Macska karaktereket egy-egy kiragadott részt nézve és bemutatva azt, hogy ez a két szereplő hogyan lesz a patriarchális társadalom kiszolgálója a szörnységével, hiszen a behódolásuk a férfi katarzist szolgálja. Ezután a negatív képet ellensúlyozva a szerző egy modernebb ábrázoláson keresztül jellemzi a társadalom fejlődését: Csubi alakja már nem a női karakterek túlszexualizáltságán alapul.
Vancsó Éva és Szujer Orsolya kettőse nagyon érdekes elemzést alkotott meg, alig bírtam elszakadni a lapoktól olvasás közben, ezért külön említés jár érte.
"Az emberi intelligencia alapvetően hatalmi pozícióból személi az univerzumot, és a közvetlen környezetét, beleértve az általa teremtett gépeket is."
A hatodik tanulmány Angela Carter Esték a cirkuszban c. regényét elemzi és bár ezt nem ismertem, a szerző másik könyve várólistás nálam. A Kérchy Anna által íródott cikkben a madárnő a szereplő, aki szörnységét trükkös mutatványként alkotja meg, ahol a freak show fogalma sokszor kerül elő és a karakter folyamatosan elbizonytalanítja a közönségét azzal kapcsolatban, hogy mi a valós és mi az illúzió. A rész maga nehezebb szövegű, tele van szakszavakkal, amitől élvezhetetlenné válik az olvasása, sokszor át akartam ugrani, de végül nem tettem. Kérchy Anna nagy tudású, ezt nem tagadom, de itt nem figyelt arra, hogy a kiadványt nem irodalomtudósok fogják olvasni. Nem fogott meg ez az egység engem és nem is szeretném az eredetit megismerni, egyrészt a fentiek miatt, másrészt a madárnő miatt sem.
A hetedik tanulmányban Sohár Anikó jellemzi a Pratchett által megálmodott világot. Elsőként tipizálja a szörnyeit, majd a Vadkanapót elemzi és végül arra keres választ, miért tér vissza Pratchett hozzájuk újra és újra. Nagyon tetszett nekem, és bár csak az Egyenjogú rítusokat olvastam az írótól, a többit is szeretném és Sohár Anikó újra felélesztette ezt a vágyamat. Nagyon tetszett nekem, főleg az a témája, hogy a szörny a születés vagy a nevelés által válik azzá? Illetve a hitvilág kérdésköre is.
A nyolcadik Miéville Perdido pályaudvar művét veszi alapul, ahol érdekes megközelítéssel elemez Fodor András, hiszen a tér és a szörny kapcsolatát tanulmányozza és megmutatja, hogy minden csak nézőpont kérdése, a tapasztalásunk dönt arról, mi mennyire szörnyűséges. ("Emiatt gondolom úgy, hogy még a szörny is akkor válik szörnyszerűvé, ha a szem, amely ránéz, annak értékeli.") Nem lett kedvencem ez a rész és annyira nem kaptam kedvet a Perdido pályaudvarhoz, de találtam benne izgalmas gondolatokat (bár néha sok az ismétlés benne).
"[...] Dawn Keetley megfogalmazza a növényhorror hat tézisét. Keetley az első tézisben [...] kijelenti, hogy a növények az emberhez viszonyított abszolút másságot testesítik meg, és ezáltal válhatnak félelmünk tárgyává. A második tézis a növényvakságról szól, és arra mutat rá, hogy a növények akkor válhatnak igazán félelmetessé, amikor kimozdítjuk őket az ember vakfoltjából, és láthatóvá tesszük őket. A harmadik állítás a növények látszólag céltalan, feltartóztathatatlan növekedése által előidézett félelmeinkre hívja fel a figyelmet. Ez talán furcsán hangozhat egy olyan korban, amikor az elsivatagosodás és az égő esőerdők aggasztó hírei kísérik a mindennapjaink, de némileg árnyalja a képet, ha a biodiverzitást csökkentő, invazív fajokra (parlagfű, aranyvesszőfű) vagy a tengeri moszatok túlszaporodására gondolunk. Keetley negyedik tézise még mélyebbre váj tudattalan félelmeink közé, és arra hívja fel a figyelmünket, hogy az ember biológiai értelemben ugyanúgy szénalapú létforma, mint a növények, hasonló anyagokból tevődik össze, mi több, halála után a természet körforgásába visszakerülve a növények táplálékává válik. A mitológiában, a folklórban és az ezekből táplálkozó szépirodalomban egyaránt elterjedt az a képzet, hogy az ember halála után növénnyé változik. Az ötödik állításban Keetley már egy lényegesen modernebb elgondolásra alapozza érvelését, amikor a növények bosszújától való félelmünkről beszél. Ezzel bevonja a növényeket az etikai diskurzusba, és feltételezi, hogy létezik egyfajta kollektív bűntudat, amelyet az ember a természet kizsákmányolása miatt érez. A korábban említett növényhorrorfilmek többek között erre a félelemre alapoznak. Az utolsó tézis pedig akár összegzése is lehetne az eddig leírtaknak: a növényi horror képes felforgatni a világról alkotott képünket azáltal, hogy a növények valamilyen módon átlépek az ember és növény között fennálló, átjárhatatlannak tűnő határvonalat. Pontosan ez történik a növényekkel foglalkozó fantasztikus irodalomban is."
A kilencedik tanulmány Benczik Veráé, aki a Legenda vagyok c. regényt és filmváltozatot elemzi. Az alapot nem ismerem, de kedvet kaptam hozzá, ez az elemzés is tetszett nekem. Itt már bejön az élőhalottak tematikája, amelyet nagyon vártam már. Benczik Vera vizsgálja a vámpír alakját a kor függvényében és azt, hogy a szörnység relatív-e, közben pedig azt vallja, hogy az Én-Másik pozció felcserélhető (minden nézőpont kérdése). Nagyon érdekesnek találtam a kitekintést a filmverzióra és arra, hogy miért más a lényege, mint a regényé.
A tizedikre voltam a legkíváncsibb, amely a Kiéhezetteket és a Stony Mayhall második életét elemzi és mindezt azért, mert olvastam őket és tetszettek is. Limpár Ildikó az újfajta zombi képét járja körbe, azt, hogy a szörnymutáció hogyan mutatja a társadalomban lezajló változásokat. Kitér a Kiéhezettek alapjára a Pandora mítoszra, illetve a Stony Mayhall második életéhez kapcsolódóan rávilágít a család fontosságára és a bűn - bűnhődés - újrakezdés tematikára. Nagyon tetszett ez a rész, könnyen követhető élvezetes szöveg.
A tizenegyedik tanulmány Rusvai Mónikáé, akiét szintén várakozással telve vártam. Ő a Lavondyss c. könyvvel foglalkozik, ami a Mitágó-erdő folytatása és amit személy szerint olvastam is, bár különösebben nem kedveltem pontosan azért, mert a benne szereplő nőalak csak leng a szélben és várja, hogy megmentsék. Maga a regény alapja viszont tetszett, ami a jungi ősképeken alapszik, vagyis azon, hogy közös a kollektív tudatunk és ezt az erdő leképezi és megteremti a saját környezetén belül ezek alapján a világát. Rusvai Mónika a Mitágó történetét elemzi és mutatja meg milyen a növény, mint szörny koncepció. Ez a rész nem okozott csalódást, az írónő stílusa továbbra is tetszik és végig értettem a gondolatmenetét.
Az utolsó, vagyis a tizenkettedikben Limpár Ildikó mutatja be a Szólít a szörny c. regényben megjelenő mesélő rémet, ami a főszereplő egyik megküzdési stratégiájaként aposztrofálható, vagyis a karakter paradoxonjait testesti meg. Ez a másik kedvenc tanulmányom, mert az alkotó nagyon alaposan vizsgálja meg a meséket és köti össze azokat a gyermek életével, hiszen a történeteket a freudi álomértelmezésekkel elemzi és mutatja, hogy ezek jótékony hatással lehetnek életünkre.
Összességében
nézve nagyon szerettem ezt a könyvet olvasni, egy esetben nem igazán, de arról már fentebb írtam eleget. Tanulságos kötet és elég sokat tanultam belőle, amiket remélem a későbbiek során még tudok használni is - bár már elkezdtem egyes karaktereket ilyen szemmel nézni, szóval remélem a legjobbakat.
Ajánlom
azon olvasóknak, akik szeretik az elemzéseket, szeretnének fejlődni a műértelmezések terén és érdeklik a szörnyek megjelenési formái az egyes alkotásokban. 4.5 csillag az ötből!
Kortársaim így látták:
Letya - link
0 komment