Értékelés | A legvégső pontig menekülni
"Az embernek olykor mérlegelnie kell, és két rossz közül a kisebbiket választani. Akkor is, ha ez adott esetben olyan döntéshez vezet, amivel nem feltétlen van kibékülve a lelkiismerete."
"- De akkor miért nem tudták annyiban hagyni? - tört ki a lányból. - Ha az emberek sosem elégedettek, mi értelme volt ennek az egésznek? Miért kellett lemészárolni - a családomat - több száz embert, hogy végül semmivel se legyen jobb, mint azelőtt volt?
- Azért, Shara, mert az is emberi tulajdonság, hogy mindig többre vágyjunk és magasabbra törjünk. És azok, akiknek hatalom van a kezében, sokkal inkább hajlamosak erre, mint bárki más, azon egyszerű oknál fogva, hogy sokkal több eszköz áll rendelkezésükre."
Fülszöveg:
A Vérző Holdak Éjszakáján a régi vér írmagját is kiirtották, Sivatag új császára azonban inkább csak gyilkos, mint hadvezér. Az új uralkodó betegesen félti hatalmát, újabb és újabb módszerekkel próbálja felkutatni azokat a leszármazottakat, akik veszélyt jelenthetnek a trónjára.
Carden Wade áruló. Azon a sötét éjjelen elhagyta őrhelyét, és nem volt ott, hogy megvédje urát és annak gyermekeit. Amikor egy megbízás révén egy titokzatos lány nyomába szegődik, még nem is sejti: talán most kapja meg az utolsó esélyt, hogy helyrehozza hibáját.
Sharalyn Tanner korán megtanult életben maradni. Már gyermekkorában is embervadászokat, mágusokat és martalócokat küldtek utána, de ő mindig győzedelmeskedett, majd újra elrejtőzött. Mostanáig. Ezúttal ugyanis egy olyan összeesküvés kellős közepén találja magát, amelyhez ezer szállal kötődik, és hiába retteg az elköteleződéstől, ezúttal nincs hova bújnia.
És miközben mindent felemésztő belviszály fenyegeti Sivatagot, az évszázadok óta mágiával lezárt éjföldi határon torz lények és élőhalottak lopóznak át. Ha pedig Éjföld felébred, az egyet jelenthet csak: háborút…
A steampunk történeteivel nagy sikert aratott Vivien Holloway legújabb regénye ezúttal a kalandos fantasy–történetek szerelmeseit szólítja meg.
Pro infó:
Az értékelés A lázadás hete projektre készült, hiszen a kötetben egy komolyabb szerveződés alakul a kegyetlen uralkodó ellen.
Élménybeszámoló:
A történet szerint Sharalyn élete állandó menekülés. Ő annak a nemesi családnak az utolsó tagja, amit az uralkodóhoz közeli famíliákkal együtt, a Vérző Holdak Éjszakáján lemészároltak. A lánynak sikerült elmenekülnie, de a császár a mai napig üldözi a feltételezett túlélőket és paranoiája nemhogy nem múlik, hanem még nő is, amikor újabb és pontosabb keresőamuletteket szór szét és a sikeres vadászatért jutalmat ígér. Sharalynnak nehéz a dolga, de nemcsak ebben, hanem abban is, hogy elkerülje régi-új ismerősét, Cardent, akinek van mit megbánnia, hiszen azon a bizonyos vérgőzös éjszakán ő nem volt a helyén a Tanner családot védő őrök között. Most sem nyugodt körülmények között találkoznak, hiszen a férfi megpróbálja meglopni, amit Sharalyn nem hagyhat, mert az eltulajdonítandó tárgy az egyik legfőbb védelmi eszköze, a gömbbe zárt lidércek hada.
Ám, ahogy halad az útján egy összeesküvés kellős közepén találja magát és el kell döntenie, hogy ki mellé áll: a régi rendet visszakövetelők mellé? Vagy a maga oldalára, ahol folyamatos futás lenne az élete... és hogy mindez ne legyen elég, a nagyobb területek közül Éjföld mozgolódik és úgy néz ki, hogy a határt - ami a nem kívánatos lényeket odaát tartja - ki lehet játszani...
Vivien Holloway művészetét ismerem és szeretem is. Nagyon kedvelem a korábban íródott műveit és a felvágott nyelvű, de nagyon erős női főhőseit. Ezek után simán elmondhatom, hogy Shara is illeszkedik a sorba, akár a merészségét, vagy a tehetségét, talpraesettségét nézzük. Egyébként elsősorban az írónő miatt tettem várólistámra A vihar ígéretét, másodsorban a fülszöveg miatt, ami egy jó kis fantasyt ígért. A borító most nem tett hozzá az érzethez, bár látványos és utal a történetre, annyira nem keltette fel a figyelmem, de Tóth-Kovács Anett attól függetlenül jó munkát végzett.
"Ha úgy látod, a menekülés hasznosabb, menekülj. Becsületből még senki sem maradt életben."
A vihar ígéretének egyik jellemzője a kalandregényes vonása, vagyis az, hogy semmilyen megállása nincs karakterünknek, valami mindig történik vele és emiatt letehetetlen a történet, de sajnos egyúttal kiszámítható is. Tudtam, hogyha Shara lép egyet, akkor valaki mindig rátámad, a kérdés a Ki? volt csak. Itt számomra ez kétélű fegyver volt, tetszett is, meg nem is, de tagadhatatlan, hogy elég erősen jellemzi ez az izgalmasság a kötetet. Számomra viszont nem ez, hanem a világfelépítés lett a regény legnagyobb erőssége. Ahhoz képest, hogy aránylag sok az akció benne, nincs egy szusszanásnyi jelenet, amiben ne történne valami harc vagy rajtaütés, a környezet bemutatása nagyon jó és ahol kell, Vivien Holloway szépen magyaráz és mutatja be az éppen kellő információkat. Három nagy területet vázol a szerző: a Sivatagot, ahol sok-sok éve megtörtént a puccs és ahol Shara elvesztette az otthonát, a Lápot, ami egy dús terület, ahol a mágia is burjánzik, boszorkányok gólemekkel védik a határokat és harmadikként Éjföldet, a rémálmok helyszínét. A Láp és az Éjföld az igazán izgalmas terület, ami kicsit egzotikusabb, mint a Sivatag, ahol pedig a belviszálynak lehetünk szemtanúi. Ezekről nagyon szerettem olvasni és mivel el is látogatunk mindenhova, nagyon boldog voltam. A világépítés tehát kreatív, nagyon tetszenek az írónő leírásai, olvasás közben szerettem képzeletben barangolni a lények között azok alapján.
A kötetben több szálat is láthatunk, például Cardenét, aki súlyos mulasztást követett el a Vérző Holdak Éjszakáján, amit Shara nehezen bocsát meg neki, vagy az új császárt, aki kemény kézzel irányítja a birodalmat és folyamatosan üldözi a régi rend feltételezett túlélőit. Igazából számomra onnan lett izgalmas a regény, hogy bejött mások szemszöge Cardenén és Sharáén túl. A többféle nézőpont szélesebb ismeretet jelent, hiszen a Sivatagtól kezdve Éjföldön át sokféle helyzetet láthatunk és üdítő volt Shara mellett másokat is megismerni, aki egyébként egy badass karakter, nagyon erős, ügyes és igazi túlélő.
Egy fő kérdéskört emelnék ki a kötetből, amivel Vivien Holloway foglalkozik a karaktereken keresztül, ez pedig a menekülés és az a pont, amikor a problémák elöl már nem futni akarnak a szereplők, hanem szembenézni a félelmeikkel és helytállni. Tetszett még a könyvben a politikai téma is, és annak a tárgyalása, hogy hogyan váltsunk le egy császárt, aki vérrel harcolta ki magának a helyét? Mintha a szereplők üvegszilánkokon lépkednének, de az idő fogy, nincs lehetőség túl sokat várni, mert a császár elég proaktív, lépésre azonnali és lehetőleg véres lépéssel felel, nem jó vele ujjat húzni.
"A gólemek olyan sár- és agyagtestű lények voltak, amiket a lápi boszorkányok keltettek életre és töltöttek fel mágiával. Az őket mozgató varázslattól izzott a szemük, mint a szentjánosbogár, és a legkülönfélébb feladatokra használták őket, az egyszerű cipekedésen át a birtokvédelemig. Az, hogy most a határ közelébe eresztették a lényeiket, semmi jót nem jelentett."
A nosztalgia mindig jó. Nem tudok betelni a regény azon tulajdonságával, ami három kedvenc művemet is eszembe juttatta: először is a League of Legends nagysikerű só-, méreg-, és könnybánya játék kísértett meg gondolatban és ez egyrészt a Draven nevű kissé morc katona miatt történt, akinek neve szerepel a játék karakterei között és esküszöm, simán kinézem belőle ezt a viselkedést. Na meg ott van az Éjkirály is, akit nem tudtam nem Viegóként elképzelni, bár ez lehet csak az én túlgondolásom, semmilyen motivációjuk nem egyezik, csak a kiállásuk, kisugárzásuk. Na de hogy könyves vonatkozást is írjak, ott az Éjszárny, A holló jele első része, amit nagyon szerettem, de főleg az igazán veszélyes Kárhozat területe miatt és gondolom, ebből már mindenki tudja, melyik volt A vihar ígéretéből a kedvenc részem: az, amelyik az Éjföldön játszódik, ahol a csontkaróval leszúrt emberi holttest látványa nem érhet senkit meglepetésként. A Kárhozat mocska úgy ragad az emberre, mint a kosz és az Éjföld is jelentkezik hasonló tulajdonságokkal. A Lápot pedig mint a Tera egyik Lápos területeként képzeltem el, dús és mágiával teli területként.
"– Rendben. Hány ujjamat látod? – Tartotta fel három ujját. Shara a kezén túl a szemébe nézett.
– Gondolom, a tizenhárom nem a helyes válasz."
Sajnos találtam kontra részt is olvasás közben, mutatom tételesen:
- Nem tudtam ráhangolódni az elejére, Shara útja nekem nem tetszett a kezdetben, hiszen bárhová megy, mindig történik valami vele és néha csak nyugodt pillanatokat akartam. Egyébként ez a baj a többiek szálának megjelenésével megszűnt. (Erről már fentebb írtam, csak ismétlésként szerepel itt.)
- A kötet szerkezete nem jár be egy ívet és nincs tetőpont, csak egy hatalmas lélegzetvétel a nagy bumm előtt. Pedig én vártam a csattanót...
Tehát összességében egy izgalmas fantasyról van szó, amiben a főhős egy kemény lány, akinek egész életében egy percnyi nyugta nem akad, de mégis küzd. A menekülésről és a magunkért való kiállásról szól, számomra ezt üzente a regény. Tehát
5 / 4 pont
Tetszett
Ajánlom
ha szereted az írónő könyveit, akkor nem okoz majd csalódást és ha kíváncsi vagy egy tehetséges magyar szerző kötetére és véletlenül még a fantasy is a te asztalod, akkor A vihar ígéretébe bátran belekezdhetsz!
0 komment