Értékelés | Kiharcolni a helyed a világban
"Azt hiszem, az ember, amikor igazán tisztességes akar lenni, valahol a lelke mélyén mindig arra számít, hogy ezért majd elnyeri méltó jutalmát. Ami micsoda ostobaság, mert hányszor, de tényleg, mégis hányszor állapítottam meg az elmúlt időkben, hogy milyen kicsik és jelentéktelenek vagyunk mind? Mégis ki figyelne rám meg a jutalmamra?"
Fülszöveg:
Romantikus utazás évszázadokon és kultúrákon át.
Ötszáz évvel ezelőtt egy férfi és egy nő, a medve és a lazac útjai elváltak egymástól. A medve az elbitorolt örökségért harcolt, míg a lazac átszelte az óceánt.
Kai napjaink Japánjában még mindig őrizgeti az ainu őslakosok hagyatékát, miközben keresi a helyét a japán közösségben, amely idegenként kezeli. Úgy ragaszkodik a büszkeségéhez, akár a talpa alatt a földhöz. Amíg nem találkozik a lánnyal, aki újra álmodni tanítja őt.
Manuela a gazdagok és kiváltságosok életét élhetné Brazíliában, ám a múltja tele van hazugságokkal és titkokkal. Az egyik titok végül Hokkaidó szigetére vezeti, és a lány lassacskán rádöbben, hogy van, amiért megéri az árral szemben úszni. Különösen, ha az út végén olyasvalaki várja, akinek a szívdobbanásai között otthonra találhat.
Két világ találkozik, mikor az ainu énekek és a brazil mesék összefolynak, és kiderül: a múlt mindenki számára rejt titkokat, a jelenben pedig küzdeni kell az álmokért.
Beteljesülhet vajon a lazac és a medve szerelme?
Élménybeszámoló:
Az értékelés utalásokat tartalmaz a cselekményre nézve! Kérlek, ebben a tudatban folytasd a cikk olvasását!
A történet szerint Manuela Japánban tartózkodik, mint cserediák, ám egy napon - amikor annak a családnak a fia, akit elküldtek Brazíliába, kiakad és haza akar menni - elküldik a lányt. Manuela hónapokkal hamarabb érkezik az országba, az egyeteme még nem indul, de nem akar így hazatérni a hideg otthonába. Ahogy kiönti a szívét a kedvenc kávézója tulajdonosának, Mama-szannak, a hölgy felajánlja a segítségét, szállást kíván adni a lánynak, aki nem vár sokat, igent mond, cserében pedig a kávézóban dolgozik.
Mama-szan fia, Kai szobájába költözik be, és nem ismeri a srácot. Így amikor hangokat hall a nappal kávézó éjjel kocsma létesítmény bárpultja mögül, nem habozik, egy múltbeli trauma ereje hajtásával leüti a kutakodót... akiről kiderül, hogy a már említett fiatal az. Hát így kezdődik a kapcsolatuk, ami olyan nehezen indul, de vajon ilyen lesz a folytatás is és önmaguk keresése közben hogyan fognak egymáshoz viszonyulni?
Eszes Rita munkásságával már találkoztam, olvastam tőle a Rókatündér c. regényt, amit nagyon szerettem és mivel tudtam, hogy a szerző szereti a nagyon lassú, de annál mélyebb történetvezetést, ezért az Északról fúj a szélnél hasonlót vártam. Nem csalódtam. Amikor megláttam a borítóját, azonnal szerelembe estem, mert a csereszenyevirágzás Japán egyik jellegzetessége és szeretném egyszer élőben megnézni és ez kettő elég motivációként szolgált. Úgyhogy tudtam, hogy egy újabb informatív művet kapok az országról - ugyanis a szerző nagy Japán szakértő - és egy újabb érdekes párost, így kezdtem neki a könyv olvasásának. És csalódtam?
Egyáltalán nem!
Bár lassan haladtam a regénnyel, ami többnyire Eszes Rita stílusának köszönhető, nagyon szerettem olvasni. Az Északról fúj a szél olyan, mint egy lassan hömpölygő folyó, ami ma is sokszor eszembe jut egy-egy pillanatra, felidézve, mennyire komfortos olvasmány volt a számomra. A szerző nagyon szépen és részletesen ír, amiben szeretek elmerülni, ahogy itt történt. Így biztos, hogy ezek után az Illangók és a Perkák c. köteteket szintén sorra fogom keríteni.
Két erőssége akad a regénynek: a két szereplő kapcsolatának vezetése és az egyik kisebbségi csoport elleni rasszizmus, elnyomás bemutatása. Ezek a kedvenc témáim, de Eszes Rita foglalkozik még a családdal, önmegvalósítással, önmagad megismerésével és megtalálásával, vágyakkal és a hagyományok ápolásával a modern időkben, többek között. Biztos vagyok benne, hogy minden egyes olvasó egy-egy teljesen más aspektusát fogja meg a könyvnek, hiszen mindannyian más háttérrel rendelkezünk és emiatt mindenki mást tart majd belőle fontosnak; sok benne a felfedezni való réteg, jelentés. Engem pont abban az életszakaszban fogott meg, amikor bizonyos kérdései aktuálisak, illetve érdekesek voltak, úgyhogy számomra ez a kötet az ismeretterjesztő vonala mellett segítséget adott (a fájdalmas események kezelése és az önmegvalósítás vonala miatt főleg).
"A lehetőségek jönnek és mennek, rajtam áll, hogy kezdek-e velük valamit. Nincs senki, aki helyettem elrendezheti az életem. Nekem kell észrevennem, mi a fontos. Miért érdemes küzdeni."
A kötetben két szál kapott helyet a lapokon. Egy múltbeli, ahol kezdetben egy ainu házaspár elválásának, majd a leszármazottak küzdelmeinek lehetünk tanúi és egy másik, egy jelenkori, ahol Kait és Manuelát követhetjük az önismeret ösvényén és az egymás felé vezető úton. Minden fejezet elején szerepel a dőlt betűvel szedett ainu múlt a medve és a lazac jelképpel, ami, ahogy haladunk, egyre közeledik napjaink felé, majd utána vagy Manuela, vagy Kai narrálása érkezik, akiket ezeken keresztül ismerhetünk meg egyre jobban.
Az alap itt a medve és a lazac mondája, az ő szimbolikus szerelmük, ami megjelenik a múltban és a jelenben is. Nem győzöm dicsérni Eszes Rita tehetségét, aki mesterien szövi bele a regénybe a Japánra jellemző spiritualizmust és a természetközeliséget, főleg az ainukon keresztül bemutatva. Kai reprezentálja a méltatlanul elnyomott ainu közösség dühét, szívét és élni akarását, ahogy megláthatjuk, hogy hogyan bánnak a népcsoport tagjaival. A jelenkori helyzetre magyarázat a régmúlt, amikoris az ellenségeskedés indult a japán és az őslakos csoportok között. Nagyon kemény példa, hogyan marad fent generációról generációra a gyűlölet és hogy a végén már nem tudja senki az okát, csak a negatív érzelem marad és az, hogy a jelenkor ainu embere ellenség a saját hazájában.
Ahogy olvastam ezeket a múltbeli részeket, nemcsak az jutott eszembe, hogy mennyire örülök annak, hogy jobban megismerhetem Japán történelmét, hanem az is, hogy a hagyományok, mondák és mesék tartósak maradnak egy népcsoporton belül és mégis mennyire különböznek a problémák, amivel akkoriban és amivel most kell szembenézniük az embereknek és valahol mégis összekapcsolódnak: az egymás elleni gyűlölködés állandó. Kicsit olyan ennek a múltnak a bemutatása, mint Manuela kutatása és egy ponton el is képzeltem azt, hogy ő írja le az összegyűjtött történeteket és valójában ezek a dőlt betűs kezdeti részek az ő leírásai. Nagyon tetszik az, ahogyan összekapcsolódik a múlt és a jelen, ahogy a medve várja, hogy a lazac hazatérjen. Ez a legszebb része az egész kötetnek (A mondákba vetett hittel együtt, hiszen azok magukban hordozzák a reményt és az erőt. A mesék gyógyítanak minket, a népi hagyományok pedig össze is fűznek).
"Talán majd egyszer. Nagyon, nagyon soká, Harukor után, más testben, más időben. Ha majd megváltozik a világ, és mégis minden ugyanaz lesz megint, ha majd az északi szél délre vándorol, és hópelyhek hűsének ígéretét cseppenti a sós tengervízbe. Akkor a lazac talán újra útra kel megint, levedli hamis bőrét, és megkeresi a sziklákon kitartóan rá váró medvéjét. Ahogyan azt az elrendelt sors diktálja."
A karaktereknek kell elvinniük a hátukon az egész történet súlyát és megteszik, Manuela és Kai elég erősen vázoltak Eszes Rita által. A kapcsolatuk alapja az, hogy kezdettől fogva vonzódnak, tapogatóznak egymás felé és a kérdés sosem az volt, hogy mi lesz velük, hanem itt inkább a hogyan kerül elő fő témaként. Ők is a lazac és a medve történet egy reprezentációját adják, ahogy ennek ezernyi formája létezik, ketten pedig csak egyet mutatnak és ez a sokfajta lehetőség nagyon tetszik nekem. Érdekes számomra az a gondolat, hogy ez a monda végtelen, tehát az utánuk lévő generációkban szintén létezhet a mese egy másik változata - ahogy egy folyóba sem lehet kétszer lépni, nincs két ugyanolyan sors sem. Egyébként rövid időn belül elvetettem a lélekvándorlás gondolatát, ami a medve és a lazac miatt jutott az eszembe és elkezdtem azon agyalni, hogy inkább generációkon át öröklődő hagyományokról szól ez a sztori és hogy néha sok idő kell - emberöltőnyi - hogy a dolgok a helyükre kerüljenek (itt meg már az Örökölt sors jutott eszembe a generációs traumákról, de ez egy más sztori, ebbe az irányba inkább nem mennék el). A történelem egy körforgás, a minták ismétlődnek. Ezért is írtam, hogy az Északról fúj a szélnek mélyebb a jelentése, sok mindenen lehet elmélkedni.
A karakterek villantanak némi humort, ami egy kicsit animés, szóval imádtam. Ott szokott hasonlóan alakulni a megismerkedés folyamata (fejenvágnak egy üveggel) és tévedtem, mert nemcsak a vicces pillanatok hasonlítanak a közkedvelt műfajra, hanem az érzelmesebb részek is.
A két főszereplő kedvelhető, nagyon szeretem a személyiségüket. Manuela olyan, mint a lazac, Kai pedig mint a medve; karakterükben hasonlóak ezekhez az állatokhoz. Ennek szintén lehet több mélyebb jelentése, de most nem mennék ebbe bele, mert akkor reggelig itt ülnénk, inkább felszínesen jellemzem őket. Manuela érzékibb oldalát néha megmutatja, tartja az elveit, hűséges és képes alkalmazkodni. Árral szemben kell úsznia, hogy megtalálja a boldogságát, de követni akarja az elveit és a vágyait. Kai vele ellentétben keményebb fejű, hűséges és akaratos, ha az energiáit a megfelelő irányba tereli, verhetetlen lesz. Jin és jang, ők az érem két oldala, annyira különböznek, mint a fentebb említett két metaforikus állat, akik akár a különbségek kihangsúlyozására szolgálhatnak a mélyebb és teljesebb képet figyelve.
A problémáik megoldása pedig rajtuk áll, mit választanak a nehézségeik ellenére, merre lavíroznak.
"Aki olvasta a Rókatündér című regényemet, tudja, hogy mennyire szeretem Japánt. Ebben a könyvben talán nem a legszebb oldalát mutatom be, de ezzel kapcsolatban két fontos dolgot kell megjegyeznem. Az egyik, hogy akit szeretünk, azt akkor is szeretjük, ha látjuk a hibáit. A másik, hogy fontosabbnak érzem a hibák kijavítását, mint egy szép, de helyenként hamis kép fenntartását. Hiszem, hogy szükséges megváltoztatnunk a világot, és hogy képesek vagyunk rá."
= Intermezzo =
Zeneajánló, mert a Könyvmolyképzős könyvek mindig megihletnek:
Az Északról fúj a szél olvasásához pedig ezt ajánlom.
= Intermezzo vége =
Tehát összességében ez a könyv nagyon betalált. Lassú folyású és megnyugtató, szépen bomlik ki a történet, na meg a szereplők motivációi, akikről még annyit tudok írni, hogy emberek ők hibákkal, vágyakkal, küzdelmekkel, lehetőségekkel. Mindez pedig Japán színterére csomagolva. Azoknak ajánlom, akik keresik önmagukat, az útjukat és szoronganak. Hátha jót fog tenni.
Tehát
5 / 5 pont
0 komment