Értékelés | Virtuális világokat építeni
"Mi a játék. A játék a holnap és a holnap és a holnap. A végtelen újjászületés, a végtelen megváltás lehetősége. A gondolat, hogy ha tovább játszol, nyerhetsz. Egy veszteség sem állandó, mert soha semmi sem állandó."
Pro infó:
Az értékelés a Világépítők projektre készült, hiszen most ezzel a nemrég megjelent kötettel foglalkozunk a Prológussal.
Fülszöveg:
Két gyerek, egy kisfiú és egy kislány találkozik egy kórházban 1987-ben. A lány a leukémiában szenvedő nővérét látogatja meg, a fiú egy autóbalesetből épül fel. Közös témájuk, a videójátékok iránti rajongás – a bennük található lebilincselő világok, az izgalmas versenyek és a mindennapi élet bajai elől nyíló menekülési lehetőség – különös barátságot eredményez köztük. Mégis nyolc év telik el, mire ismét találkoznak, ám sorsuk innentől végleg összefonódik.
Sam és Sadie az egyetemi éveik alatt futnak össze újra egy zsúfolt metróállomáson. A lány a fiú kezébe nyom egy floppy lemezt, amin a legújabb játéka található, amit az MIT haladó játékfejlesztés szemináriumára készített. Samet lenyűgözi a program, és meggyőzi Sadie-t, hogy alapítsanak egy játékfejlesztő céget, hogy megvalósítsák az álmaikat: tervezzenek játékokat, amelyek világai megigézik és beszippantják a kor egyre népszerűbb szórakozási formájának szerelmeseit.
Hamarosan szupersztárok lesznek a területükön. A siker és a csillogás azonban nem várt kihívások elé állítja mindkettejüket.
Gabrielle Zevin varázslatos és meghitt regénye egyrészt óda a videójátékok aranykorához; másrészt két ember története, akik a kreativitásukon keresztül keresik önmagukat, és introvertált személyiségük korlátait leküzdve igyekeznek felfedezni a szerelem és a szeretet különböző formáit.
Élménybeszámoló:
A történet szerint Sam és Sadie gyerekként találkoznak egy kórházban. Sam lába megsérült, több műtéten is túlesett, míg a lány a nővére rákja miatt kénytelen ott lenni, hiszen a családtagjai az idősebbel foglalkoznak, aki érzékeny mindenre. A kötetünk jelenében megorrol rá és ezért Sadie kénytelen egyedül lézengeni, amíg egy ápoló megszánja és felhívja a figyelmét a konzolszobára, ahol Sam már belemerült az egyik játékba. Úgy néz ki jót tesz Sadie megjelenése Samnek és ezért megkérik, hogy látogasson vissza minden nap, aki így is tesz és egyre erősebb lesz a kapcsolatuk. A barátságuk amilyen hirtelen kezdődik, pontosan úgy ér véget.
Pár évvel később pedig a Magic Eye előtt találkoznak újra véletlenül, ahol mindketten azonnal megismerik egymást, csak kezdetben tartanak a kapcsolatfelvételtől a korábbi törés miatt. Úgy néz ki, onnan tudják folytatni, ahol abbahagyták és Sadie egy játékot nyom Sam kezébe, amit ő fejlesztett és kíváncsian várja a srác véleményét. A fiú pedig eleget tesz a kérésnek, sőt annyira belelkesül, hogy új ötlete is támad: kettejüknek közösen kellene egy játékot megalkotni.
Alig vártam a Világépítők megjelenését, hiszen a játékfejlesztési irány nem áll messze tőlem és még játszani is szeretek, szóval úgy voltam vele, hogy nekem ezt a kötetet olvasnom kell. Megtettem és bár nem vagyok teljesen elégedett az eredménnyel, alapvetően érdekesnek tartom és mielőtt rátérnék a kontra részre, megmutatom az erényeit:
A szép borítójú regény egyik (0.) erőssége, hogy iszonyúan haladós olvasmány, nagyon könnyen rá lehet hangolódni. Három fiatal életútját követhetjük végig: Samet, Marxot és Sadie-t. Mindhármuknak megvan a maguk erőssége, gyengesége, rigolyája, amit el kell viselniük a közös munka miatt. Sam az, akit Sadie a kórházban ismert meg és aki a lány megjelenéséig magába zárkózik; összehozza őket a videójáték. Marx pedig Sam későbbi szobatársa. Együtt fognak bele a játékfejlesztés világába, ahol mindhárman más problémákkal kénytelenek szembenézni. Egész végig gyorsan haladtam a történettel, bár az első fele izgalmasabb számomra, mint a második, mert az utolsó 150 oldalt sajnos untam.
1. A játék, mint művészet
Tetszett benne, hogy Zevin megpróbálja a játékokat övező mítoszokat eloszlatni azzal, hogy bemutatja, maga a produktum, a játék, egy művészeti alkotás, amit bizony el kell adni a népnek. A szerző nagyon szépen körbejárja ezt a témát, szerettem azt, hogy mennyire alaposan. Sadie és Sam komoly vitákat folytatnak arról, hogy mi az, amit érdemes fejleszteni és nem minden ötlet kerül megvalósításra és lesz nagy siker! Hiába a programozói tudás, a készített programok akár meg is bukhatnak! Ezek mellett az írónő a művészeti értékeket is hangsúlyozza, amivel csak egyetérteni tudok, gyönyörű játékokat tudnak kreálni az alkotók! Az ötletek pedig bárhonnan jöhetnek; elég jó az alkotási folyamat leképezése a Világépítőkben.
A témaválasztás egészen jó, hiszen a három karakterünk története szorosan összefonódik a fejlesztéssel és sokszor referál arra az ellentétre, vagy párhuzamra, ami a virtuális világok és a valóság között fennáll. A virtuális szintér sokszor igazságosabb, oldja a szorongást és feledteti a valóságot (ahogy a könyvek teszik) és a szabályok sokkal egyértelműbbek, illetve használhatók egy-egy nehéz életszakasz segítésében is - akármilyen hihetetlen, a valóságban is láttam már olyan embert, akit a mély gödörből egy pozitív karakter húzott ki, akivel azonosulni tudott. A történetek gyógyítanak. Tetszik a regényben az, ahogy a szereplők a saját életüket, tapasztalatukat szövik bele a játékmenetbe, ezzel erősítve a kötetekkel hasonlatos vonását és hogy kezelhetőbb a valóságban megjelenő probléma, továbbá újra lehet kezdeni; a game over nem mindig jelenti a véget.
Zevin egyáltalán nem kezeli úgy a játékokat, ahogy manapság a médiában szokás: nem teszi meg az ördög fegyverének. Ha érzékenyítő könyvet kellene választanom a gamerséghez, akkor tökéletes példája lenne a Világépítők annak, mert lényegében azt mutatja meg, hogyan lehet ezeket a játékos világokat annyira szeretni, hogy ráépíted az életed. Találkoztam már olyan emberrel, aki csak azért szólt le egy építő szándékkal készült programot, mert benne volt a játék szó és jó lenne, ha tudatosulna, hogy ezek segítségül is lehetnek a mindennapok során, nemcsak rombolni tudnak.
"A játékoknál pedig az a lényeg, hogyha az egyikben jó vagy, akkor bármelyikben jó lehetsz. Szerintem. Minden a szem-kéz koordinációról és a minták megfigyeléséről szól."
2. Az informatika női szemmel, témák
A regény egyik sarokköve Sadie, a női programozó, ami nagyobb szó volt a kilencvenes években, mint manapság, pedig az ipar még mindig küzd a nemek eltolódott arányával - ezt mondjuk személyesen is megtapasztaltam. Hiányoltam még a megítélés szempontjából hátrányos helyzetben lévő női gamer témát, ami kiapadhatatlan forrás a jelenlegi játékoknál, főleg az online kiadásoknál. Hármójuk közül Sam és Sadie a fejlesztők inkább és a lány többször szembesül a sztereotip gondolkodással, ami a nőket övezi a szakmában és ami ellen lázad. Samnek sem egyszerű és ezáltal, hogy mindkettőjüket alaposan megmutatja a szerző, azt vázolja, hogy ami az egyiknek fáj és úgy gondolja, hogy elismerés, lehet, hogy a másiknak nem álomutazás. Kitér még a rasszizmusra és arra is, hogy a játékipar egy kegyetlen verseny, ahol a kritika földbe tud döngölni fejlesztőket, cégeket és ahol a marketing nem feltétlen oldja meg a problémákat. Alapvetően sok témát mutat be Zevin, mindegyiket a szereplőink különböző szemüvegein keresztül.
A nagyobb témák közé tartozik még a csapat működése, a szeretet, a gyász és annak feldolgozása, a barátság és hogy mennyire fontos, hogy legyen egy támogató jelenlét az életünkben. Mindegyik működik, Zevin szán rájuk időt, csak kicsit úgy érzem, hogy túl sok a téma és a mostani stresszes időszakomban kicsit nehezen fogadtam be ezeket. Ha pedig kedvencet kell kiemelnem, akkor az alkotási folyamatot mondanám. Érdekesnek találtam a karakterek küzdelmét a játékukkal, a fejlesztési részeket szerettem.
"Többé nem csak egy gamer vagy, amikor játszol. Világok építője vagy, és mint ilyen, az érzéseid nem annyira fontosak, mint a játékosaid érzései. Mindig látnod kell őket magad előtt. Nincs empatikusabb művész a játéktervezőnél."
3. Kapcsolatok
A regény alappontja a három szereplő közötti kapcsolat és interakciójuk. Olyan karakterekről van szó, akik egyáltalán nem szentek és a történet egy-egy pontján inkább idegesítőek, de alapvetően izgalmasak. Mindegyikük tud rossz döntéseket hozni, bár abban Sam és Sadie a legjobbak. A lány egy stratéga és teljesen máshogy gondolkodik, mint a többség, ezért a koncepciói mindig érdekesek és alig vártam, hogy egy-egy ötletéről olvashassak. Ő is ambiciózus, mint a fiú, és ketten együtt néha a legrosszabbat hozzák ki egymásból, de a legjobbat is! Alapvetően sokat hibáznak a kapcsolatukban és ezekre a mélypontokra illetve a magaslatokra koncentrál Zevin, de sajnos nem tudtam kötődni egyikükhöz sem. Előkerülnek még egyéb kapcsolatok is az életükben, ilyen például egy elnyomó viszony, a szülőkhöz való hozzáállásuk és a csapatban való gondolkodást is ide tudnám sorolni.
"Szóval szeretnék gazdag és híres lenni. Én, mint tudod, az ambíció és az igények feneketlen kútja vagyok. De szeretnék valami jót is készíteni. Valamit, amivel a hozzánk hasonló gyerekek szívesen játszottak volna, hogy egy kis időre elfelejthessék a gondjaikat."
Kontra:
A kilencvenes évek és a programozás ábrázolása szerintem szemantikai hibás és engem nemcsak kilökött az élményből, hanem kissé bosszússá tett. Pluszban még nosztalgiát is vártam volna (a kilencvenes évek végén még gyerek voltam, de többek között már javában ment a Duke Nukem 1. és 2. része, a Hocus Pocus, a Jazz Jack Rabbit nálam, dir paranccsal listáztam MS-DOS-ban és a gaming laptop még csak egy távoli álom lehetőségeként sem merült fel, Zevin pedig a modern időkre jellemző módon mutatja be ezt az időszakot és egyáltalán nem utal a jellegzetességeire). Emellett az utolsó 150 oldalon már szenvedtem, olyan sok téma kerül a lapokra és ez az ötszáz oldal két regénynek érződik. Bár korábban azt írtam, hogy könnyen olvasható, néha Zevin megkavarja az idősíkokat és váratlan a váltás a múlt és a jelen eseményei között.
Úgyhogy ez most nem teljesen jött be és ezt nagyon sajnálom, persze voltak kiemelkedő elemei, de túl sokszor vetett ki az élményből. Sajnos nem tudott teljesen elvarázsolni a Világépítők.
5 / 3 pont
Ajánlom,
ha szeretnél belelátni a játékfejlesztés folyamatába, illetve mindenkinek, mert szerintem ezzel a kötettel csak nekem vannak ilyen bajaim (mindenki imádja).
0 komment