Értékelés | Megpróbálni megtalálni a szív vágyát
"Tedd azt amit akarsz!"
Fülszöveg:
TEDD AZT, AMIT AKARSZ
ez a felirata annak a medalionnak, mely a korlátlan hatalmat jelképezi Fantáziában. De hogy ez a mondat voltaképpen mit is jelent, azt Barnabás csak hosszú, fáradtságos út után tudja meg.
Bux Barnabás Boldizsár számára, aki nem különösebben okos vagy szép, viszont gyönyörű történeteket tud mesélni, valóra válik minden gyermek álma: egy rejtélyes könyv olvasása közben hirtelen átkerül a mesébe, s ő lesz Fantázia birodalmának legfontosabb lakója, megmentője, akinek meséi nyomán új lények és tájak keletkeznek. Barnabás előtt nincs lehetetlen ebben a birodalomban, mert nála van a mindenható medál, az AURIN, s barátja lesz Fantázia legbátrabb vitéze, Atráskó és annak fehér szerencsesárkánya. Amikor azonban Barnabás túlságosan magabiztossá válik, s a medál feliratát, „Tedd azt, amit akarsz” túlságosan saját érdekei szerint kezdi el értelmezni, lassanként rémisztővé válik az addig oly kedves képzeletbeli világ. Barnabásnak sokat kell tanulnia, és sok kalandot kell átvészelnie, hogy megtudja, hogyan lesz a fantázia hőséből a mindennapok hőse, s hogyan válhat története valóban végtelenné.
Bux Barnabás Boldizsár történetét már eddig is világszerte több millió felnőtt és gyermek ismerhette meg, hiszen Michael Ende örökérvényű meseregényét 1979-es megjelenése óta több mint harmincöt nyelvre fordították le, és egy csodálatos filmet is forgattak belőle.
Pro-infó:
Az értékelés az Évközépi pánik - Félévzárás projektre készült. A könyvet köszönöm a kiadónak!
Élménybeszámoló:
Az értékelés spoilereket tartalmazhat a könyv egyes elemeire! Kérlek, ebben a tudatban olvasd tovább!
A történet szerint Bux Barnabás Boldizsár egyik nap betér a helyi Antikváriumba, ahol a mogorva eladó kiküldi, mondván, máshol rendetlenkedjen. A fiú nem akar menni és míg ott időzik, megakad a szeme egy olyan könyvön, aminek borítóján egy világos és egy sötét kígyó harap egymás farkába, ovális alakot képezve, így - bár nem büszke a tettére - míg a tulajdonos telefonál, eltulajdonítja a kincset. Elgondolkodva azon, hogy mostmár a társadalom számkivetettjévé vált, egy megfelelő helyet keres, ahol meghúzhatja magát élete hátralevő részére, vagy legalábbis arra az időre, míg forgatja A Végtelen Történetet és a választása az iskolai szertárra esik, hiszen arrafele kevesen járnak.
Így ismeri meg Fantázia történetét, azt, hogy az uralkodója, a Kislány Királynő beteg és segítségre van szüksége, ahogy az országának is, mert a Semmi elkezdte felemészteni a területet. Hogy megtalálják az ellenszert a számára, az Uralkodó felkéri a Füves-tenger területén élő Atráskót, hogy fegyver nélkül induljon útnak, a Fényt, vagyis Aurint hordva, ami őt a Királynő képviselőjévé teszi. A medál a lehető legjobb védelem a számára, mindenki figyel a viselőjére és komolyan veszik az eléjük toppanó Atráskót. Ahogy Barnabás olvassa a történetet és halad Atráskóval az útján, egyre több furcsaság történik a való világban és olyan, mintha a fiú is része lenne a történetnek...
A Végtelen Történet gyerekkorom egyik kedvenc olvasmánya volt, majdnem annyiszor olvastam el, mint a HP-t, sőt néha párhuzamosan olvastam őket más könyvekkel, úgy, hogy egyszerre csak egy fejezetet engedtem magamnak az adott műből és már szálltam is a következőre, amikor pedig minden akkori regényemből elolvastam a megfelelő mennyiséget, újrakezdtem a kört. Sőt, még versenyeztettem őket, melyik fogy el hamarabb. Jó emlékek fűznek ehhez a kötethez és amikor megláttam, hogy a Móra Könyvkiadó megjelenteti új borítóval, méghozzá ilyen szépséggel, nagyon belelkesültem. A fedő képén a két kígyót láthatjuk, amint egymás farkába harapnak és nem engedhetik el egymást semmiért sem. Imádom a színvilágát, az arany és fekete nagyon jól mutatnak egymás mellett!
Nagyon izgalmas újraolvasni a történetet, bár ahogy lenni szokott, az idő megváltoztatott engem, ahogy a regényhez való hozzáállásomat is és sokkal több aspektusát vettem észre, mint anno, kicsiként. Rájöttem, hogy ami nagyszabású sztori volt, ami az egész gyerekkori világom horizontján át és átívelt, az bizony annyira nem is hatalmas és hogy a Kislány Királynő ravasz, na meg nem olyan jóságos, mint anno képzeltem, Atráskó pedig túl sokat szenved a másik közönye miatt, Fantázia világa pedig kegyetlen és olyan, amilyen - hasonlít annak az uralkodójához.
A fiatalkori énemet a mese elkápráztatta a hőssel, a világgal, a portál fantasy jellegével. A felnőttkori személyiségem már a jellemekre figyel, Atráskót jobban értékeli és a Kislány Királynőt nagyon lentre (nem szép ahogy játszik).
"Soha nem akarta elfogadni, hogy az életnek annyira szürkének és közömbösnek kell lennie, annyira titok és csodák híján valónak, mint ahogy azok az emberek vélekednek, aki egyre azt hajtogatják: ilyen az élet!"
A könyv két részre osztható: először Atráskót követjük és nagyjából a felétől Barnabást, de végig az utóbbi a fő karaktere A Végtelen Történetnek. Az előbbi a kalandjaival kelti fel Barnabás figyelmét, aki kezdetben csak a köteten keresztül pillant be Fantázia birodalmába. Ott is jelez a szerző: kettejük szála külön színeket kapott, tehát mindig tudhatjuk, hogy éppen ki kerül előtérbe; Barnabás a vörös szöveggel érkezik, a bullyinggal, túlsúllyal és a világára jellemző egyre jobban elhatalmasodó elidegenítettséggel míg a bátor és önfeláldozó Atráskó a zöld betűkkel - bár erről utólag kiderült, hogy a két világot választják el a színek egymástól, a zöld a fantáziai, a bordó az emberi világé.
Barnabás a főszereplő, hiszen ő az, aki igazán fejlődik.
Atráskó a Királynőhöz tartozik, ez azt is jelentheti, hogy ő állandó,
ahogy a mesék szereplői is. Barnabás emberi világa hasonlít a miénkre, sőt merem kockáztatni, hogy az egész regény megállja a helyét még ma is, nem vesztett semmit az aktualitásából, jelenkorunkban szintén jellemző ez a közöny társadalmunkat nézve. A fiú itt egy szürke kisegér alak kevés önbizalommal, aki szeretne olyanná válni, mint Atráskó, akit a Kislány Királynő élete legnagyobb kalandjára küld és igazán szenved ebben az egységben, na meg nagy veszteségek érik. Ha úgy nézzük a Kislány Királynő generál egy kaput Atráskó segítségével, itt lesz A Végtelen Történet portál fantasy, ahol az oda út könnyű, a visszajutás már jóval nehezebb.
A második egységre Ende tónust vált és Barnabás más bajokkal kénytelen szembenézni. A szerző eljátszik azzal a gondolattal, hogy milyen, amikor minden kívánsága valóra válik valakinek és hogyan változtatja ez meg. Nagyon mély ez a történet, ami inkább Barnabás döntéseit járja körbe és megmutatja, hogy a pillanatnyi vágyaink nem mindig teljes mértékben hasznosak a számunkra. Általa mutatja meg Ende a tanulságot, hogy kívánság és kívánság között is van különbség és hogy az igazi vágyaink nem mindig egyeznek meg a pillanatnyiakkal. Hogy egy példával is éljek, az ő kívánsága viszi Fantáziába, azt szeretné, hogy több legyen, mint egy gúnyolt gyerek, de nem a felszínes kérései az igazi vágyai, ahogy a fantáziai kalandja során nyilvánvalóvá válik - kezdetben erős, elismert, bátor és népszerű akar lenni. Úgyhogy ez a regény tényleg a vágyakról szól, amelyek közül nem mindent érdemes követni és ez az önismeret útja, amit a legnehezebb járni és felismerni, hogy mi az ami a sajátunk. Sok a mellékes csillogás, ami eltéríthet tőle és van az a pont, ahol késő visszafordulni. Barnabás sokat hibázik a kötet során, de lényegében, ami régi életében hiány, azt keresi Fantáziában, de nem azokra vágyik igazán.
Korábban az emberi oldalra nem igazán figyeltem, csak Fantázia érdekelt, de most már értem felnőttként, hogy miért beteg az az oldal és hogyan roncsolódik kölcsönösen a két világ. Modern időben is megállja a helyét a sztori, hiszen a mi világunkban egyre inkább eltolódik a fókusz a fontos dolgokról a kevésbé fontosakra, teret hódít az elidegenítés és egyszerűen nem ér el Fantázia birodalma felénk, mert a mesékre, a történetekre már nincs kereslet. Csak a pénzre, hatalomra, ami a Kislány Királynő birodalmától teljesen messzire esik. A birodalom maga a mesék területe, ami az emberi világban kitaláció és mivel az anyag nem vész el csak átalakul, a sok emberi sztori valahol materializálódott méghozzá úgy, mint Fantázia. Az az emberi oldal mesékből álló kivetülése, ami teljesen könyv-, vagy elbeszélésalapú, de az emberi oldalnak is szüksége van a birodalom segítségére. Manapság pedig egyre kevesebb az olvasó, nincs, ami táplálja Fantáziát.
"– Nagyon fáj? – kérdezte Atráskó.
– Nem – válaszolt a másik kéregrém, a lyukas mellű –, az ember nem érez semmit. Csak éppen hiányzik valamije. És mindennap többje hiányzik annak, akit a baj megtámadott. Hamarosan nem marad belőlünk semmi."
A másik nagyon fontos tanulsága A Végtelen Történetnek a barátság jellemzése, ami inkább arra világít rá, hogy milyen az, ha valaki olyan barátot szerez, aki jóban és rosszban kitart mellette. Emellett tetszik az a gondolat, hogy minden találkozás egy hatás a másik életére. A sorsok olyanok, mint a fonalak, valami tovább szövődik együtt, valami különválik, de az egymásra hatás kétségtelen. Sokat gondolkodtam azon, hogy Ende az olvasót főhőssé emeli és ezekkel kapcsolatban több kérdés is eszembe jutott. Minden olvasó hőse a történeteknek? Hiszen azzal, hogy valaki olvas, létrehozza a világot és lehetővé teszi a csoda megtörténtét - mégha csak elméleti síkon történik ez. Illetve a Kislány Királynő tudta, hogy Atráskót fogja követni a Hős, az olvasó, de vajon minden kapu a fiút követi? Vagy több multidimenziója van Fantáziának, ahol egy-egy könyv vagy sztori kapu a birodalom egy szegletére? Mindenki ugyanazt mesélné el?
Olyan mintha mi is a részei lennénk, mint Barnabás, viszont A Végtelen Történet egységeit mi is mesélhetjük tovább. Ez ránk nézve azt jelentheti, hogy a mi életünk szintén egy végtelen spirál, rengeteg elágazással, ahol mi vagyunk az olvasók és a mesélők is, hiszen mi döntjük el, merre tovább, de nemcsak nézzük, hanem részesei is vagyunk az útnak. Rajtunk áll, merre tovább és mi az, amit nyitott kérdésként hagyunk meg másoknak, hogy annak az útnak az elmesélésére más alkalommal kerüljön sor.
Úgyhogy összességében nagyon tetszett, szerettem olvasni felnőttként is és meglepődtem azon, mennyire mély ez a regény, amit kicsiként egyáltalán nem láttam teljes egészében. Izgalmasan mutatja be, hogy a kívánságok sem egyformák és nem érdemes a pillanatnyi felszínes vágyainkat követni, hanem mindannyiunk fontos feladata megtalálni a fő célunkat és vágyunkat az életben és hogy becsüljük meg a barátainkat. A Végtelen Történet egy örök klasszikus, ami sosem avul el.
Tehát 5 / 5 pont, vagyis
nagyon szerettem.
0 komment