"A macskák kényelmesek. Átjárnak a világok között, a természetük pedig nem változik. Az egyetlen teremtmény, amelyik ezt megteheti."

"De már belefáradtak a háborúba. Hat év. Kimerültek, és égető szükségük volt egy jó hírre, ami több, mint a bizonytalan remény."

"Úgyhogy azt mondtam, elég az első alkalmakból. Végtére is régi önmagunk nem több holmi elmosódott színfoltnál, amelyet mostani énünk támfaláról szemlélünk."

"Miután feleségül vette, Dionüszosz elérte, hogy a halandó Ariadnét a halhatatlanok közé emeljék, és mindig hűséges férje maradt – még ha a neki rendezett ünnepségek bővelkedtek is erotikus rítusokban. A párnak számos gyermeke született, és Dionüszosz annyira szerette a feleségét, hogy menyasszonyi koronáját az égre helyezte csillagkép formájában. Ariadné a termékenység istennője lett."

"Hiszen egy dologra rájöttem az óta a birkenei nap óta. A felnőttek mesterei a csalásnak, az árulásnak és a ravaszkodásnak."

"Mert a mi világunk nem ugyanolyan, mint amilyen Othelló világa volt. Acél nélkül nem lehet járműveket gyártani. A társadalmi egyensúly felbomlása nélkül pedig drámákat nem lehet gyártani. A világ pillanatnyilag egyensúlyban van. Az emberek boldogok. Megkapják, amit akarnak, és sosem akarnak olyasmit, amit nem kaphatnak meg. Jól élnek, semmi sem fenyegeti a biztonságukat. Sosem betegszenek meg, és hírből sem ismerik a szenvedést és az öregséget. Nem keserítik az életüket anyák és apák. Nincsen feleségük, gyermekük, szertőjük, nincs senki, akihez erős érzelmekkel kötődnének. A kondicionálás következtében gyakorlatilag nem tudnak másként viselkedni, mint ahogyan előírják számukra. Ám ha valami mégis rosszul sülne el, jöhet a szóma. [...] – nevetett a Világellenőr. – Tényleg azt hitte, hogy a Delták tudják, mi a szabadság? Most meg azt várja tőlük, hogy megértsék az Othellót? Drága fiam, ezt nem gondolhatja komolyan!"

"Nem vagyok valami okos nő - vallotta be Ms. Wardwell. - Nincs különösebb okod arra, hogy hallgass rám. De ha adhatok neked egy tanácsot, akkor az a következő: ne félj attól, hogy nem vagy elég. Ez az egy félelem ugyanis képes megállítani."

"Visszaélés-e a hatalommal, ha belenyúlunk egy élőlény tudatába és elhitetjük vele, hogy más, mint akinek-aminek addig tartotta magát? És ha a válasz erre igen, akkor mennyiségi kérdés-e, hogy az ilyen elkövetőt szörnynek ítéljük, vagy sem? Egy eset még belefér, főleg, ha a jó ügy érdekében tesszük, de kétszeri vagy a sorozatos elkövetés már elfogadhatatlan? Ha pozitív szereplő teszi, akkor rendben van a dolog?"

"Nem megyek úszni. Mert elegem van abból, hogy az emberek azt hiszik, hogy az én testem az ő szórakoztatásukra létezik. Mert az nem érdekli őket, hogy a lábam teljesen átlagos méretű, hogy szeretem a kompetenciamérést, vagy hogy bunkón viselkedem Tylerrel, esetleg, hogy a szüleim a zsidó hagyományok szerint neveztek el engem, pedig semmiben sem hisznek a maceszgombócon kívül, vagy hogy talán melegem van, unatkozom és izzadok, és csak be akarok ugrani a vízbe mint bárki más, vagy hogy a takarónyi felesleges mellszövet alatt (ami egyébként nem zsír, és nem is mozog olyan szépen) van egy dobogó, emberi szív is."

"Ez egy olyan kor, amikor a videójátékok már minden korosztályt elértek, ezért ha online játszik az ember, rendszeresen összefuthat akár idősebbekkel is. Bizonyos érettségi szint fölött a kor nem igazán számít. Nem akarok túlzásba esni, mert az internet nem vetett véget az előítéleteknek, de olyan környezetet teremtett, ahol a közös érdeklődés egyszerűen többet számít."

"Sziasztok, balszerencsés babák! Elegetek van abból, hogy balszerencsések vagytok? Hogy mindenki azt várja körülöttetek, mikor rontotok el valamit? Hogy magatoktól is ezt várjátok? Mivel megkedveltelek titeket a vonatozásaink során, megosztom veletek a balszerencsétlenítés lépcsőfokai kurzust. [...] Ha elértek a lépcső tetejére, azok az emberek lesztek, akiknek én ismertelek meg titeket. Lea, Andris, Gabi és Dani, a neveitek legjobb értelmében."

"- Rendben! - sóhajtott nagyot a fiú - Igyekszem nem nézni a rések közé.
- Nem is szabad! A hajó a mi legjobb barátunk. Nem akar ártani nekünk, hiszen a munkát biztosítja. Csak akkor lehet bajod, ha figyelmetlen vagy. Mindig légy résen, de ne rettegj tőle. Azt megérzi még a fém is - kacagott fel a férfi."

"A macimézes flakonoknak nem voltak nagy vágyaik. Csupán egy kis törődést, figyelmet szerettek volna, mint mindenki. Találni egy megértő társat vagy egy befogadó családot. Ilyenkor persze fogalmuk sem volt még, miből áll az élet. Csak sejtették, hogy ha mind ugyanonnan indulnak is, bármerre ragadhatja őket a sorsuk. Így várakoztak mindannyian, mint töltények egy fegyver tárában, kilövésre készen."

"A hiány, a szeretethiány olyan erős szomjúság, hogy bármit magába szív, mint egy kábítószerfüggő, aki nem nézi az anyag minőségét, amihez hozzájut, és azzal a bizonyossággal adja be magának a halálos adagot, hogy jót tesz magával. Megkönnyebbülten, hálásan és megbékélten."

"Ugyanakkor elég nagy vagyok már ahhoz, hogy megérezzem, milyen félrevezető, csalóka a helyzet, és ahhoz is, hogy megértsem: számtalan hűségesküje, a fogadkozása, hogy a legcsodálatosabb emlékeket hagyja maga után, mind egy-egy újabb hazugság az életművének és a vágyainak szolgálatában. Azt veszem észre, hogy lassan meggyűlöltem, amiért bebörtönöz engem ebbe a folyamatosan íródó fikcióba, egyik könyvbe a másik után, amelyekben mindig a szebbik szerepet adja magának, hogy berekeszt egy fantazmába az egójával, és ezt a fantazmát hamarosan kiteszi a nyilvános térbe is. Nem tudom többé elviselni, hogy vallást csinál a képmutatásból és a hazugságból, az írói mesterségéből pedig alibit, amellyel a függőségét igazolja. Többé már nem ülök fel a játékának."

Lélektani - 2. világháború - Klasszikus - Anglia - Politika - Történelmi regény

"Méltatlan dolog így gyűlölködni, amikor a harc már véget ért. Akit a padlóra küldtünk, azt már nem bántjuk. Abba már nem rúgunk bele. Mi az utóbbi időben a franciák viselkedését egyszerűen embertelennek találjuk."